Kultúra

Tarolt a Jupiter holdja Katalóniában

Mundruczó Kornél filmje három díjat is bezsebelt a most zajló Sitges-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Mundruczó Kornél filmjét az elmúlt hetekben a norvégiai Haugesund, a belgiumi Ostende, Párizs, az operatőrök nagyszabású fesztiválja Bitolában és a grúziai Batumi nemzetközi filmünnepe is rangos díjakkal méltatta – írja közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.

A katalóniai Sitges-ben idén az 50. születésnapját ünneplő nemzetközi filmfesztiválon a Jupiter holdja a fődíjat és a legjobb effektek díját is elnyerte. A munkássága elismeréseként Mundruczó Kornélt a „Time Machine” különdíjjal tüntették ki a hétvégén.

Világszerte kiemelkedő sikerrel szerepel a nemzetközi filmversenyeken Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotása, melyet a májusi cannes-i filmfesztiválon tartott világpremiert követően 45 országban vásároltak meg a helyi forgalmazók.

A Jupiter holdját Norvégia elsőszámú nemzetközi filmfesztiválján, Haugesundban a nemzetközi zsűri az Ökumenikus Filmdíjjal tüntette ki, indoklásuk szerint „eredeti, ambiciózus és egzisztencialista alkotás” született. A szakmai ítészek mellett a diákzsűri is a magyar filmet díjazta Haugesundban.

A párizsi Forum des Images-ban immár 23. alkalommal megrendezett L’Etrange filmfesztivál a fődíjával jutalmazta Mundruczó alkotását szeptember közepén.

A belgiumi Ostende filmfesztiválján Mundruczó Kornél csillagot kapott, melyet korábban olyan világhírű alkotók kaptak, mint Charlotte Rampling, Mathias Shoenaerts és a Dardenne-fivérek. Ugyanezen a fesztiválon a Jupiter holdja operatőrét Rév Marcellt is díjazták. Sőt az operatőrök legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztiválján, melyet idén 38. alkalommal rendeztek meg a macedóniai Bitolában, a szakma zsűri Rév Marcellt tüntette ki az Arany Kamera 300 fődíjjal, az indoklásban kiemelte az ifjú magyar operatőr „megdöbbentő vizuális energiáját és kitűnő kreativitását”. Grúziában a Batumiban megrendezett nemzetközi filmfesztiválon szeptember végén a Jupiter holdjában nyújtott alakításáért Merab Ninidze nyerte a legjobb színész díját.

255 alkotás felvonultatásával, Guillermo del Toro, Susan Sarandon, William Friedkin, Dario Argento, Udo Kier, Johnnie To és Mundruczó Kornél részvételével az 50. születésnapját ünnepelte az elmúlt héten a fantasztikus filmek legnagyobb fesztiválja a katalóniai Sitges-ben. A nagy presztízsű filmünnep Mundruczót rendezői munkássága elismeréseként a „Time Machine” díjával tüntette ki péntek este, majd szombaton bejelentették, hogy a versenyprogramban szereplő Jupiter holdjá-ért a magyar rendező veheti át a fesztivál fődíját és a legjobb effektekért járó trófeát is.

Mundruczó a díjakat személyesen veszi át szombat este Sitges-ben.

A Jupiter holdja egy olyan világban játszódik, ahol elveszítettük az erkölcsi kapaszkodókat. Korunk Európájában, olyan sorsfordító helyzetekben, mint a menekültválság nincs iránytűnk ahhoz, hogy hogyan kell helyes döntéseket hozni. A történet elején egy menekülő fiút, Aryant, meglőnek a határon. Csodálatos módon levitálni kezd. A menekülttábor racionális orvosa, Dr. Stern kimenekíti őt, mert üzletet lát a fiú különös képességében. Útlevelet ígér neki. A fiú rááll a kétes szövetségre. A csodával való találkozás azonban felbolygatja az orvos életét. Új válaszokat kell találnia mindenre, amiben eddig hitt.

Nagy bajban lenne az az angyal, aki ma Magyarországra merészkedne
Már ha egyáltalán észre venné valaki: nem nagyon néz már senki az ég felé. Neked feltűnne, ha egy szír menekült repülne a város felett? Jupiter holdja. Kritika.

A Mundruczó-film forgatókönyvét Wéber Kata írta, a főszerepet a Színház- és Filmművészeti Egyetem tavaly végzett hallgatója, Jéger Zsombor alakítja, de feltűnik Cserhalmi György és Balsai Móni is.

Kiemelt kép: InterCom/Proton Cinema

Ajánlott videó

Olvasói sztorik