miniszterelnöki kabinetiroda
Az egész kiadás 2,2 millióba kerül a Miniszterelnöki Kabinetirodának.
Az utcák tele a kormány plakátjaival. De a pontos összeget nem tudni.
Hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás eredményeként kampányolhatnak Németországban.
Az államtitkár szerint az Európai Unió vezetői elvesztették józan ítélőképességüket.
Azt ígérték, hétfőn jelenik meg az az interjú, ami miatt a miniszter nem tudott részt venni a Portik Tamással való szembesítésen.
Félreérthetően fogalmazott a fideszes Tuzson Bence, amiből a címben vázolt lehetőségre is lehetett következtetni. Nem kell aggódni senkinek, Tuzson megnyugtatott mindenkit.
6,5 milliárd forinttal gazdagodott a Miniszterelnök Kabinetiroda, a pénzt személyi és dologi kiadásokra, valamint beruházásokra költhetik.
A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda elmondta, mit gondol a KDNP-közeli gondolkodó ötletéről.
Jó nagy revansot vettek a Magyar Telekom Csoporton.
Rogán szomszédja is szép feladatot kapott, szép pénzért.
A 170 vezető pontosan kétszerese a Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején ezeken a posztokon dolgozó munkatársak számának.
A hivatalnak még a költözés költségeit is saját magának kell fedeznie.
Korábban a Miniszterelnökség munkatársaként a trafikpályázatok feszített tempójú elbírálásában is részt vett, most Rogán Antal igazolta le a Miniszterelnöki Kabinetirodába. Ő Hernádi Ádám.
A miniszterelnökség költségvetéséből 2,2 milliárdot átirányítottak Rogán Antal új minisztériumának.
A Miniszterelnökség költségvetéséből irányítják át a pénzt.
Az új miniszter szerint akkor lenne érdemes a kormánytagoknak vitákban részt venni, ha az ellenzéki oldalon létezne árnyékkormány.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal szervezi, ellenőrzi és hangolja össze a kormány általános politikájának kialakítását.
Nyugodjon meg, az igazságügyi bizottság támogatta a volt frakcióvezető miniszteri kinevezését.
A 2010 előtti apparátus nagyobb volt a Fidesz szerint, pedig ez így nem feltétlen igaz. Arra reagáltak, hogy ellenzéki pártok propagandaminisztériumnak nevezték Rogán Antal kabinetirodáját.
Igaz, be se ment a minisztérium létrehozásáról szóló parlamenti vitára.
A politikus a jövőben a konzultációra nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni, indokolt hát egy központ létrehozása.
A Fidesz-frakciótól és a Miniszterelnökségtől is elszipkázik embereket a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
Hogy klasszikust idézzünk: és ezt így hogy? És miért?
A Miniszterelnöki Kabinetiroda a Miniszterelnökségből válik ki, így nincs szükség érdemben új státuszokra, új költségvetésre, új irodákra.