Közélet

Rogán szomszédjának cége 1,4 milliárdos megbízást kapott Rogán hivatalától

Hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás eredményeként kampányolhatnak Németországban.

Verseny nélküli közbeszerzésen, a Rogán Antal szomszédjaként ismertté vált Csetényi Csaba cége nyerte el a Miniszterelnöki Kabinetiroda 1,4 milliárd forint értékű megbízását – írja az Átlátszó.

A Network 360 Reklámügynökség a németországi Red Rock Musikproduktion GmbH-val közösen teljesíti a megbízást, amelynek része egy német nyelvű fotóalbum kiadása Magyarország kulturális és történelmi értékeiről legalább ötezer példányban és háromszáz oldal terjedelemben.

Emellett sajtókampányt folytatnak a pénzből Németország-szerte az 1956-os szabadságharcról és forradalomról, dokumentumfilmet és  játékfilmet készítenek, illetve „pozitív tartalmú szerkesztőségi anyagok” megjelentetésén dolgoznak, valamint kulturális-művészeti rendezvényeket valósítanak meg Berlinben, Párizsban és Londonban.

Rogán Antal hivatala rendkívüli sürgősséggel indokolta a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, arra hivatkozva, hogy a feladatokat a 2018/2016-os számú kormányhatározat írja elő. Ez a kormányhatározat azonban nem nyilvános, nincs nyoma a Magyar Közlönyben – mutat rá az Átlátszó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik