Alexandr Wang azt tanácsolja a fiataloknak, hogy ne pazarolják sportra, játékra és egyéb hobbikra az idejüket, hanem inkább kezdjenek el vibe code-olni.
„2009 óta vagyok milliárdos, amikor még a Fidesz ellenzékben volt” – írta hétfői nyílt levelében a felcsúti vállalkozó. Azt nem tette hozzá, hogy a gigantikus szárnyalása már a NER-korszakhoz kötődik.
Szerinte az embereknek joga van tudni, hogy a kormányfő „szülei, testvérei, gyerekei, vejei, felesége hogyan és miből váltak milliárdossá vagy éppen százmilliárdossá.”
Ötven éve találta fel a „bűvös” kockát, amiből azóta több mint 500 milliót adtak el világszerte – ez alkalomból a Daily Mail készített interjút a magyar feltalálóval.
Hosszú idő után tavaly fordult elő újra, hogy az új milliárdosok közül jobban vagyonosodtak azok, akik örököltek, mint akik saját vállalkozásaikkal törtek fel.
A NER-jachtok előző generációját birtokló offshore cégbe bevásárló Rencsár Kálmánnal lehet összekötni három olyan társaságot, amelyeket kartellezés miatt meszelt el nemrég a versenyhivatal.