mesterséges megtermékenyítés
A november végén született kislány embrióját 1992-ben fagyasztották le.
Egy amerikai cég állítja: már embrionális korban megmondja, milyen okos, magas lesz a gyerek, milyen betegségekre lesz hajlamos. Jó az, ha ilyen korán kiderülnek a dolgok? Válogatunk majd mesterséges megtermékenyítésnél?
Van véleménye a vallási tanítóknak a béranyaságról?
Mit válaszolnak erre a vallások tanítói?
A Kaáli Intézet alapítója a kormány bürokratikus útvesztőit teszi felelőssé a meg nem született gyermekekért.
A szolgálat közben megölt rendőr spermáját a halála éjszakáján fagyasztották le.
A New York-i házaspár a majdnem 40 éve történt esküvőjük óta várt erre a pillanatra.
Társadalmi elfogadottság nincs. Jogi felmentést is csak az hozott, hogy betegségnek nyilvánították.
Évente 2-3 ezer babával többet üdvözölhetünk, ha célt érnek a változtatások.
A kormányfőnek kellene véget vetnie egy meddő vitának. Ha időben lép, 10 ezerrel több magyar gyerek élne.
Folytatom mind írásban, mind a kisfilmen az aqua vitae, alias élet vizének bemutatását, mert a következő kérdés arra vonatkozott, hogyan lehet növelni
Tinder, hogy legyen kinder.
Legalább ötven alkalommal használhatta a donoroké helyett a saját spermáját az indianai nőgyógyász.
A professzort súlyos testi sértés okozásával és rablással vádolják.
Súlyos etikai kérdéseket vet fel az orvostudomány csodája.
Férfi rabtársa nejlonzacskóban adott neki örökítőanyagot, és hozzá fecskendőket.
Hónapokig próbálkoztak gyermekvállalással, nem jártak sikerrel. Nem mindennapi meglepetésben volt részük a termékenységi kezelések után.
Komoly nehézségeket okozhat az import hímivarsejtek hiánya.
Inkább a nyugdíjasok gyógyszerköltségeit finanszírozzák.
A mélyen katolikusnak és konzervatívnak tartott országban 1982-ig a homoszexualitás maga is büntetendő volt.
A 34 éves férfi egy apasági teszt után tudta meg, hogy a gyermeknek, akit sajátjaként nevelt, valójában meg nem született ikertestvére az apja.
A kismama egy képbe sűrítette a mesterséges megtermékenyítés minden kínját és örömét.
Az egyház szerint meg kell gyónniuk és meg kell bánniuk a politikusoknak, hogy elfogadták a törvényt.
"Azt mondták, hogy az injekciós kúrát se kezdjük el, de ismerünk olyan nőt is, akinek a beültetése előtt egy nappal állították le az egész folyamatot."