Élet-Stílus

Évekig nem tudott teherbeesni, most megható fotóval ünnepli elsőszülöttjét

A kismama egy képbe sűrítette a mesterséges megtermékenyítés minden kínját és örömét.

Néhány héttel azután, hogy több évnyi sikertelen próbálkozást követően, egészséges kislánynak adott életét, Angela úgy döntött, különleges meglepetést készít az intézménynek, melynek lányát köszönheti. Az amerikai nő, akinek vezetéknevét nem hozták nyilvánosságra, megható fotót készített elsőszülöttjéről, melybe a mesterséges megtermékenyítés minden bánatát és örömét sikerült belesűrítenie.

A fecskendőkkel körbe vett kislány képét, az anya a készítést követően feltöltötte a Sher termékenységi klinika Facebook-oldalára. Azért ide, mert ennek az intézménynek és munkatársainak köszönhette kislánya életét. A szívbemarkoló fotó azonnal terjedni kezdett a netezők között: eddig a pillanatig több mint háromezren osztották meg és még ennél is többen lájkolták.

Kép forrása: Facebook / Sher Institute
Kép forrása: Facebook / Sher Institute

„Még csak nem is a számtalan injekció volt a legnehezebb” – nyilatkozta később Angela az ABC News amerikai hírcsatornának, majd hozzátette: „Az érzelmi hullámvasút része volt az, ami igazán megviselt. Nagyon sokáig éltem egyedül, várva a tökéletes partnerre. Mikor végre belépett az életembe, azután jött a várakozás a gyermekre. Sokszor hittem azt, hogy kiszállok közben” – mondta a nő.

Az ABC Newsnak sikerült megszólaltatnia Molina Dayalt, Angela orvosát is, aki elmondta, a képen látható szerek csupán részei annak az összetett gyógyszeres kezelésnek, amin a gyermekre vágyó nőknek keresztül kell menniük.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik