mesterséges intelligencia
Kína az ötödik helyet, míg az Egyesült Államok csak a hetedik helyet csípte el.
Házakat viszont nem épít az AI, hívta fel rá a figyelmet a miniszter.
Az MI rövid időn belül az élet minden területén alapvető változásokat hozhat, így megjelenhet az igazságszolgáltatásban is. Sándor Zsuzsa végiggondolta, milyen esetekben lehetne alkalmazni a bíróságokon a mesterséges intelligenciát.
Megtilthatjuk a Metának az adataink begyűjtését.
Sokak életét megkönnyíti a Google, de ennek a fejlesztésnek már ára is lesz.
Valósághajlító királynőnek is becézik.
Itt az új AXE A.I. termék, amelynek az illatát a Mesterséges Intelligencia segítségével alkották meg.
A jövő itt van, és már illata is van! Légy az elsők között, és tapasztald meg, milyen egy A.I. segítségével tervezett illat: az AXE most piacra lép egy a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott termékkel, ami a valaha volt legkülönlegesebb AXE illat.
Több mint 170 ezer művet kalózkodtak le, így már érthető, miért van akkora szókincse.
A szem nemcsak a lélek, de úgy tűnik, a neurodegeneratív betegségek tükre is.
Lil Tay megerősítette, hogy ő és a bátyja életben vannak. Az Instagram-oldala a héten még mást írt.
Az új-zélandi bolthálózat eredetileg azért hozta létre az applikációt, hogy a vásárlóiknak segítsen kitalálni, mit főzhetnének a konyhában fellelhető maradékból.
Az olyan népszerű videókonferencia-eszközök, mint a Zoom, nem sokat segítenek a hackerek visszaszorításában.
Két különösen érzékeny pontja van most Hollywoodban: a mesterséges intelligencia és a költségcsökkentés. A Disney mindkettővel foglalkozik, igaz, pont nem úgy, ahogy ezt a sztrájkolók szeretnék.
A káromkodásokra, sértő, erőszakos, és szexuális tartalommal bíró kifejezésekre nem fog módosítást ajánlani a program.
Nem először merül fel faji előítélet a mesterséges intelligenciákkal kapcsolatban.
Pár kattintás, és már láthatjuk is a képet.
Barbie, veled tarthatok? Persze, nem tervezek semmi különöset, csak az emberiség kezébe adom az eszközt, amivel elpusztíthatja önmagát!
A mesterséges intelligencia által kreált művészutódok jelenléte már nem meglepő, ám a digitális klónokkal kapcsolatos jogi szabályozás hiánya miatt ez jelenleg közel áll a szabad rabláshoz. Mit tud tenni egy színész, hogy örökké önmaga maradhasson? Röviden: nem sokat, legalábbis egyelőre.
Itt aztán tényleg minden tökéletes.
Rengetegen képzik már most át magunkat, de minden bizonnyal ennél is több szakemberre lesz szükség.
A GVH feltételezése szerint a cég a keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben.
Felháborodás fogatta az amerikai hadsereg tábornokának mesterséges intelligenciáról kifejtett nézeteit.
Nem tetszik az íróknak, hogy engedély és kompenzáció nélkül használják a szoftverek betanítására a műveiket.
Az emberi tényező egyre fontosabb lesz a technológai fejlődésével.