A TV2 az idén ősszel egy kicsit közeledni tudott az RTL Klubhoz, de a nagy igyekezetben rengeteg műsoruk került a süllyesztőbe. Az RTL-nek jelen állás szerint 2010-től nem lehet sok félnivalója.
2008. december 6-ától Komáromi Csilla Rita személyében új médiaértékesítési igazgató áll az Origo Adhouse élén. A korábbi igazgató, Somogyi Péter Pál majd egy évtizedet töltött az Origónál, s a jövőben is az online média közelében folytatja szakmai pályafutását.
Csődvédelmet kért a Tribune amerikai lapkiadó birodalom, amely olyan vezető újságok, mint a Chicago Tribune és a Los Angeles Times, valamint a Chicago Cubs baseballcsapat tulajdonosa; a The New York Times Company pedig jelzáloghitelt tervez felvenni manhattani székházára.
A Viasat Hungária Zrt. úgy döntött, hogy korábban nyilvánosságra hozott szándékával ellentétben a Viasat3 nem kerül fel az Antenna Hungária által üzemeltetett digitális földfelszíni platformra. Mivel a Viasat3 a harmadik legnézettebb csatorna Magyarországon, így kifejezetten érdekében állt volna új szereplőként megjelenni a szabad hozzáférésű, új hálózaton.
Az amerikai újságipar két éven belül lényegesen átalakul; a recesszió miatt több lap csődbe mehet, és az újságüzletben évtizedek óta jelen levő családok tűnhetnek el - írta a The Wall Street Journal a hét végén.
Tízmillió dolláros szerződést kötött a luxustermékeiről híres Louis Vuitton a popzene dívájával, tudta meg az AdAge. A brand évek óta ikonokat használ reklámjaiban.
Bírálják a Burger King amerikai gyorsétkeztető lánc erdélyi kampányát; a kritikusok szerint a durva reklámok támadást jelentenek a romlatlan települések ellen.
A Magyar Rádió a tradicionális névhasználatot alkalmazza minden csatornáján - döntött egyhangúlag csütörtöki ülésén a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma a Szavak ereje elnevezésű munkacsoportjának javaslatára.
2009. márciusában 100 színes, egyedien díszített elefántborjú lepi majd el Budapest belvárosát. A több mint 80 képzőművész képzelete szerint újraalkotott ormányosok segítségével összegyűjtött adományokból a budapesti hajléktalanokat segítik.
Szépségvonalon erősíti piaci jelenlétét a Szentkirályi, és még ez év decemberében a boltok polcaira kerül kézkrémje és testápolója. Az első magyar ásványvíz alapú kozmetikumcsalád a „Vizek krémje” nevet kapta.
Megkurtított sztárgázsik, nyugdíjazások, lefaragott produkciós költségek - az amerikai tévécsatornákat is elérte a pénzügyi válság, és ez a szappanoperák költségvetését is érzékenyen érinti.
Az ORTT (Országos Rádió és Televízió testület) elutasította mindkét országos kereskedelmi tévécsatorna azon kérését, hogy jelentősen csökkentsék műsorszolgáltatási díjukat – értesült az MTI.
Szerda reggel írja alá tizenkét évre szóló szerződését az Antenna Hungáriával a Magyar ATV. A Hír TV aláírása szintén küszöbön áll, de az adások kódoltak lesznek, nézésükhöz külön dekóder kell majd - írta a Népszabadság.
A karácsonyi forgalmon múlik, hogy milyen lesz a könyvpiac idei és jövő éve. Egy optimista forgatókönyv szerint a válság akár még segítheti is a decemberi könyveladásokat.
December 1-jén késő délután elindult az előfizetési díj nélküli csatornákat tartalmazó digitális földi televíziós szolgáltatás, a MinDig TV, a Duna TV HD és a Duna II Autonómia SD formátumú programjával - közölte a szolgáltatást végző Antenna Hungária Zrt.
Egyelőre nem lesz kisebb a címke a majonézes flakonon, a könyvesboltok ajtajára sem kerül lakat, csupán néhány napilap, illetve magazin mérete és terjedelme változik a közeljövőben - írta a keddi Világgazdaság.
Egyelőre nem csatlakozik a TV2 az Antenna Hungária (AH) digitális földfelszíni műsorszóró hálózatára, ugyanakkor bíróságtól kérte a felek közötti szerződés létrehozását; az RTL Klub az Alkotmánybíróságon támadta meg a digitális átállásról szóló törvényt - közölte a két országos kereskedelmi csatorna hétfőn, az új platform indulásának napján.
Meghívásos tenderen választotta ki az Antenna Hungária azt az ügynökséget, amely a digitális földfelszíni televíziós műsorszóráshoz kapcsolódó kampány feladatait végzi.
Bednárik Imre és Németh Zsolt személyében két helyettes is segíti Kert Attila hírigazgató munkáját. A három vezető az országos és a regionális hírműsorok közötti együttműködés hatékonyságán dolgozik.