Üzleti tippek

Reklámpiac: ideért a válság

admin
admin

2008. 12. 15. 11:35

1,7 százalékkal csökkent a reklámköltés 2008 első kilenc hónapjában a tavalyi év ugyanezen időszakához képest az Egyesült Államokban, a TNS Media Intellingence adatai szerint. A harmadik negyedéves visszaesés ennél is magasabb, két százalék feletti.

A nyári olimpia és az amerikai elnökválasztás sem tudta annyira megmozgatni a tengerentúli reklámpiacot, hogy ne éreztesse hatását a gazdasági, pénzügyi válság. A harmadik negyedévben két százalékkal esett vissza a reklámköltés, a tavalyi év hasonló időszakához képest. „A legtöbb vállalatnak hosszú és mély recesszióra kell felkészülnie, amely folyamatos kihívást jelent a hirdetési piac és a médiaipar számára” – fogalmazott a TNS Media vezetője, Dean DeBiase. A szakértő szerint számos nehéz döntés előtt áll az iparág, de hosszú távon mindezek egy hatékonyabb működés kialakulását szolgálják majd.

A TNS elemzéséből kiderül, az egyik, még továbbra is virágzó szektor az internet. A korábbi időszakhoz képest alacsonyabb arányban ugyan, de még mindig növekszik a reklámköltés, az év első kilenc hónapjában mintegy 7 százalékos volt. Pozitív volt a mérleg a televíziótársaságoknál is. Igaz, ebben a szektorban nagyot dobott az eredményeken a nyári olimpiai játékok, amelynek sikerült az első hat hónapos mélyrepülést megfordítania, így 3 százalékkal nőtt a reklámköltés.

A legnagyobb reklámköltők

A Top 10 reklámköltő mintegy 12 milliárd dollárt költött az év első kilenc hónapjában, amely 0,2 százalékkal kevesebb, a tavalyi év hasonló időszakához képest. Nem történt változás a dobogó legfelső fokán, a Procter & Gamble továbbra is vezet. Igaz, a vállalat idén csupán 2,29 milliárd dollárt áldozott reklámra a január-szeptemberi időszakban, ami 5,9 százalékkal alacsonyabb arány, mint egy évvel korábban.

Nem volt ilyen szűkmarkú a Verizon Communication. A telekommunikációs cég 12,8 százalékkal többet költött hirdetésre, mint tavaly, míg nagy riválisa, az AT&T visszafogta költéseit. Utóbbi cég csökkentette reklámköltését a legnagyobb arányban (13,7 százalék) az első tíz hirdető közül, de még így is a negyedik helyen végzett 1,45 milliárdos költéssel. Érdekesség, hogy az autóipar mélyrepülése a reklámköltésekben még nem realizálódott. A General Motorst mintegy 15 százalékkal növelte reklámra fordított dollárjait (1,59 milliárd), s egyedüli autógyártóként szerepel a tízes listán.

Dübörög az autóipar?

A kategóriánkénti bontásban már jól látszik az autóipar válsága. Ugyan a szektor még mindig a legnagyobb reklámköltő, 2007 első kilenc hónapjához képest idén 12,7 százalékkal alacsonyabb a reklámköltés. A másik nagy vesztes a telekommunikációs iparág volt, az AT&T visszafogott reklámköltése az egész iparágra rányomta bélyegét, a visszaesés tavalyhoz képest 5,2 százalékos volt.

Az elmúlt kilenc hónapban jelentősebb arányú növekedést az éttermi és az élelmiszer- (élelmiszer és édesség) szektor tudott elérni. Előbbinél a reklámköltéseket a gyorsétteremláncok generálták, így mindkét iparág 6 százalék körül növelte reklámkiadásait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.