Üzleti tippek

Bukottak még: ami nem jött be a kereskedelmi tévéknek

admin
admin

2008. 12. 09. 12:00

A TV2 az idén ősszel egy kicsit közeledni tudott az RTL Klubhoz, de a nagy igyekezetben rengeteg műsoruk került a süllyesztőbe. Az RTL-nek jelen állás szerint 2010-től nem lehet sok félnivalója.

Ugyan még hátra van pár hét 2008-ból, de az elmondható, hogy izgalmasan alakult a két nagy kereskedelmi televízió idei párharca. A TV2 szempontjából a megújulásról szólt ez az év. Ennek akár jelképes eleme is lehetne egy a magyar sajtóból eddig valahogy kimaradt „karrierhír”: Kereszty Gábor – még áprilisban – távozott a csatorna anyacége, a ProSiebenSat.1 tartalomfejlesztésért felelős alelnöki posztjáról. Eleve az év is azzal kezdődött, hogy január 10-én bejelentették Poich Lóránd programigazgató távozását és Gyöngyössy Bence érkezését a csatornához. Tehát a korábbi menedzsment meghatározó szakemberei – ha Várdy Zoltánt nem számítjuk most ide – bő fél év alatt szépen-lassan távoztak a csatornától és környékéről.

Kukás műsorok

Végül is a nézettségi eredmények alapján a rengeteg új műsor és a programstruktúrák variálása ellenére nagyjából ugyanazok az erőviszonyok, mint egy éve. Mindazok ellenére, hogy a TV2-nél meghirdették a „2010-ben piacvezetők leszünk” programot. Igaz, addig még van két év, de azért már valami markáns változásnak látszódnia kellene, mert nem valószínű, hogy a nézői szokások 2009-ről 2010-re virradóra egy csapásra átalakulnak.

TV2: vAN – vOLT

Új műsorok 2008-ban: Az igazság ára, A kiválasztott, Popdaráló, Hal a tortán, Cápák, Senorita Szöszi, Joshi Barat, 10!, XXL, A sztárok a fejükre estek

Megszűnt vagy szünetelő műsorok: Favorit, Nagy Fogyás*, Az igazság ára, A kiválasztott*, Beugró**, Liptai Claudia-show, Médiacápa, Mi kérünk elnézést, Cápák, XXL

*Eventműsorok, de valószínűleg nem lesz folytatásuk

**Az M1-en és a Comedy Centralon újra látható

Forrás: MM-gyűjtés

A TV2-nél mostanában azt kommunikálják eredményként, hogy kevesebb műsoruk szűnt meg, mint a korábbi években, amikor mindegyik próbálkozásnak bukás lett a vége. Ez igaz is, de amennyiben minden 2008-ban indult és megszűnt programot összevetünk (lásd táblázatunkat), akkor végeredményben tíz induló és tíz megszűnő műsor a mérleg.

Erre lehet mondani, hogy a tavaszi bukások még az előző éra hagyatékai, de éppen Gyöngyössy Bence nyilatkozta kinevezése után lapunknak, hogy Várdy Zoltán már tavaly év végén bevonta néhány műsor – például az Uri Geller-féle A kiválasztott – előkészítésébe. S ebbe a tízes kontingensbe még nem számítottuk bele a rendre húszszázalékos share alatt teljesítő Senorita Szöszi és a 10! című műsort, amelyek feje felett azért ott himbálódzik Damoklesz kardja.

Az RTL Klubnak – piacvezetők lévén – nem kellett ennyire igyekeznie, három új műsoruk debütált 2008-ban, s kettő került a kukába. Igaz, eddigi eredményei alapján ennél a csatornánál is kérdőjeles legalább két produkció, a Fogd a pénzt és fuss!, illetve a már egy ideje nem a régi fényében csillogó Győzike-show jövője.

Halas siker

Az év eddigi – lapzártánkkor – 48 hetének főműsoridős közönségarányai csak minimális elmozdulásokat mutatnak 2007-hez képest. A TV2 2008-as átlagos közönségaránya egyelőre 25,2, az RTL Klubé pedig kereken 33 százalék, azaz 31 százalékos fórja van az RTL-nek. Amennyiben ezt összevetjük 2007 első 48 hetével, akkor 26,7, illetve 34,6 százalékos átlagos share-t kapunk, azaz akkor – kicsit kisebb – 29,5 százalék volt az RTL előnye. A TV2 számára kedvezőbb, ha a szeptember elejétől mostanáig eltelt adatokat vetjük össze, ekkor ugyanis az jön ki, hogy 34 százalékos az RTL Klub fölénye, miközben tavaly ilyenkor még 39 százalék volt.

Az idén a TV2-nek két újonnan debütáló saját gyártású műsora jött be nagyon. Elsőként mindenképpen a Hal a tortánt kell megemlíteni. A főzős műsor a délutáni „háziasszonysávban” indult, szolid 19,4 százalékos közönségaránnyal, s egyből meg is verte a konkurens Vacsoracsatája. A felejthető start után viszont jobb eredményeket tudott elérni a TV2 sztárfőzőcskézős műsora, mint a Vacsoracsata. Egészen addig, amíg utóbbit is – az eredeti koncepcióban szereplő „nép egyszerű fiai és lányai” helyett – tele nem pakolták hírességekkel.

Joshi arat

Ekkor jött a TV2 idei évének talán legjobb „műsorcsereberélős” húzása, amikor április végén átették a produkciót főműsoridőbe, ott is a rettegett Barátok közttel szembeni sávba, ahol meglepő módon hétről hétre növelte nézettségét. Más kérdés, hogy mostanra – a sztárok fogyatkozásával – láthatóan kezd elfáradni a produkció.

rtl klub: van-volt

Új műsorok 2008-ban: Vacsoracsata, Celeb vagyok, ments ki innen!, Fogd a pénzt és fuss!

Megszűnt, vagy szünetelő műsorok: Balázs-show, Legyen Ön is Milliomos!

Forrás: MM-gyűjtés

Szintén sikerként könyvelhető el a Joshi Bharat című délutáni talkshow, amely némi kezdeti bizonytalankodás után egész jól szerepel a délutáni felvezető sávban. Az utóbbi számít mostanában az RTL Achilles-sarkának. Amióta nincs a Mónika-show előtt a Vacsoracsata, azóta nem tudnak igazán ütős műsort találni ebbe a sávba.

A Balázs-show még tavasszal elvérzett, próbálkoztak sorozatokkal, de igazából azok sem jöttek be. A Celeb vagyok délutáni műsora is csak a második szériára szedte össze magát és jelenleg a Fogd a pénzt és fuss! sem brillírozik. Mindez pedig a Mónika-show eredményeire is rányomja a bélyegét. (Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy a Balázs-show megszűnésének oka abban keresendő, hogy Sebestyén Balázsra a csatorna immár a főműsoridőben számít tartósan. Ezért, hogy ne a vízcsapból is ő folyjon, levették a műsort a képernyőről – a szerk.)

Az RTL Klub idei legnagyobb dobása vitathatatlanul a Celeb vagyok, ments ki innen! volt. Megesett, hogy a dzsungeles valóságshow majdnem elérte az ötvenszázalékos közönségarányt, ráadásul stabilan hozta a jó eredményeket, még a fent magasztalt Hal a tortánt is sikerült kétvállra fektetnie. A műsor sikerét látva feltűnő, hogy a konkurens sztárrealityje, A sztárok a fejükre estek éppen csak a csatornaátlagon ketyegett, igaz, ezt a TV2-nél nem tartják rossz eredménynek.

Bevált receptek

Tavasszal az RTL Klub nem indított szombati, nagyszabású produkciót, állítólag a nézettségi adatok alapján úgy értékelték, hogy ezzel most spórolhatnak. Az élet igazolta is nyugalmukat, mert a nagy dirrel-dúrral beharangozott Uri Geller-műsor nem ért el maradandó sikert. Hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a közbeszéd részévé tette a „mukodj” kifejezést.

A kereskedelmi szempontból a tavaszinál fontosabb őszi szezon viszont már komolyabb versenyt ígért a hétvégékre is. Érdekes módon mindkét csatornánál a szuterénben néztek körül valami új műsorért. Gyöngyössy Bence a három szezont már megért Megasztárt porolta le, Kolosi Péter pedig a korábban jól szereplő Szombat esti lázt szedte elő a raktárból. A Megasztár már augusztus végén elindult, és bár a jó kezdés után volt az ősszel egy-egy hétvége, amikor alulmaradt az RTL-es filmekkel szemben, összességében nem teljesített rosszul.

A Szombat esti lázzal való első találkozáskor a táncos műsor jobb közönségarányt ért el a Megasztárnál, majd a következő hetekben fej fej mellett haladtak, legutóbb pedig az éneklős műsor vitte a prímet.

XXL: Az év bukása

Végezetül átadnánk a virtuális „év bukása” díjat, amelyet egy őszi TV2-s produkció érdemelt ki, méghozzá az egyetlen adásával 12,3 százalékos share-t elért XXL kabaréműsor. Egy november végi sajtóbeszélgetésen egyébként meglepő nyíltsággal beszélt erről a kudarcról a TV2 programigazgatója. Elmondása szerint, ha látta volna a műsorba kerülés előtt az XXL-t, akkor inkább berak helyette egy filmet. Csakhogy az XXL élő adás volt, így már csak a végeredménnyel szembesülhetett. Elismerte azt is, hogy ez a műsor nagyon sokat ártott a csatorna imázsának, s utalt arra, hogy talán túlzottan szabad kezet kaptak a készítők.

Az idei évükről és a pénzügyi válság fenyegető árnyékában körvonalazódó 2009-es terveikről a Marketing és Média szerdán megjelenő számában nyilatkozik a két csatorna programigazgatója.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.