Üzleti tippek

Távozik a Viasat3 programigazgatója

admin
admin

2008. 12. 15. 11:10

Hámori Barbara 2009. április 1-jétől megválik jelenlegi programigazgatói pozíciójától, hogy új szakmai kihívásokat keressen – döntöttek közös megállapodással a VIASAT3 és TV6 csatornákat üzemeltető Viasat Hungária Zrt.-vel.

Hámori 2003 júliusában csatlakozott a VIASAT3-hoz, amely akkor kb. 3 százalékos kereskedelmi közönségarányú csatorna volt, mára a kereskedelmi televíziós piac 3. legnagyobb szereplője, 2008 novemberében 7,6 százalék kereskedelmi közönségaránnyal zárta a hónapot. Kocsis Attila, a Viasat Hungária Zrt. vezérigazgatója szerint „a csatorna és egyben a magyarországi vállalkozás sikerének egyik legfontosabb szereplője” távozik ezzel a cégtől.

Az MTG cégcsoportban regionális programigazgatói szerepet is egy éven át betöltő Hámorinak a VIASAT3 mellett a bolgár Diema csatornák elindításában, illetve a szlovén TV3 felvirágoztatásában is jelentős szerepe volt. Emellett a 2008 januárjában elindított TV6 csatorna programkoncepciójának kidolgozásában és sikerre vitelében is elévülhetetlen érdemei vannak – áll a közleményben. Hámori 2009. március 31-ig áll hivatalosan a csatorna alkalmazásában, az átmeneti időszakban hatásköre és részvétele a napi munkában fokozatosan szűkülni fog.

Szintén távozik a cégtől az elmúlt 5 év sikereinek egy másik kulcsembere, Molnár András, aki különböző terjesztési és értékesítési pozíciókban – legutóbb Üzletfejlesztési vezetőként – dolgozott a vállalkozásnál.

Molnár 2003-ban friss diplomásként került a csatornához, szakmai rátermettségének, kitartó munkájának és elkötelezettségének köszönhetően 2008. elején a cég menedzsmentjének is tagja lett. Közreműködött többek között a VIASAT3 kábeles díjrendszerének piaci bevezetésében, valamint több, a cégcsoporthoz tartozó tematikus kábelcsatorna (Viasat Explorer, Viasat History) elindításában. 2007 januárja óta a magyarországi vállalkozás összes non-spot bevételéért volt felelős. Kocsis Attila vezérigazgató szerint „András olyan kiváló csapatjátékos, nagyszerű ember, akinek hiányát nemcsak a saját területén, hanem az egész cégnél érezni fogjuk.” Molnár 2009. január 9-ig marad jelenlegi pozíciójában.

A kollégák pótlásáról a Viasat Hungária Zrt. egyelőre nem hozott döntést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.