Számos magyar sztár élete kapcsolódik így-vagy úgy különböző légitársaságokhoz. Vannak, akik légiutaskísérőként dolgoztak, másokat pedig szomorú emlékek kötnek a repüléshez.
Mindössze két Malév-utas érkezett vasárnap délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a jegyét visszaváltani, a tranzitban viszont már egy sem tartózkodik.
A Gyurcsány-kormány idején megkötött privatizációs szerződés és az azt követő események annyi sebből véreztek, hogy ezekre még azok is emlékeznek, akik általában nem különösen fogékonyak a vállalati hírekre
Ha nincs esély önfenntartóvá tenni a Malévot, akkor tudomásul kell venni, hogy Magyarországnak mostantól nincs légitársasága. Ezt mondja a Bajnai-kormány pénzügyminisztere. Villáminterjú.
Illusztris társaságba került a Malév, bukott társai között olyan patinás nemzeti légitársaságok találhatók, mint a Swissair, a Sabena vagy az Alitalia.
Alekosz éppen ezekben a percekben veri a fejét a falba, ugyanis ő és szerelme a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ragadtak. A Hír24-nek telefonon sikerült utolérni a csalódott párt.
Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak.
Orbán Viktor vetette fel először, hogy Írországban rostokol egy gépünk, a dublini repülőtér szerint náluk van, a Malév vezérigazgatója viszont nem tud Írországban rekedt gépről.
A Volánbusz Zrt. fél áron kínál nemzetközi menetjegyeket azon utasoknak, akik Malév jeggyel rendelkeznek, de a légitársaság járatainak leállítása miatt már nem tudnak elutazni.