Szórakozás

A sztárvilág élete a Malév járatain

Számos magyar sztár élete kapcsolódik így-vagy úgy különböző légitársaságokhoz. Vannak, akik légiutaskísérőként dolgoztak, másokat pedig szomorú emlékek kötnek a repüléshez.

A MALÉV körül kialakult káosz kapcsán a Hír24 a legemlékezetesebb repüléssel kapcsolatos celebsztorikat is összegyűjtötte.

Benkő Péter színművész repülőgép szerencsétlenségben veszítette el légiutaskísérő feleségét. A 27 éves hölgynek állítólag a halála előtt megjósolták a tragédiát, éppen ezért rettegett. El is határozta, hogy az lesz az utolsó útja, amikor bekövetkezett a szerencsétlenség. Katalin 1975. januárjában a Malév Berlinből Budapestre tartó járatán dolgozott, amikor a gép lezuhant, állítólag a rossz látási viszonyok miatt. Egyesek azt suttogják, hogy a pilóta hibázott. A teljes igazságot azonban vélhetően sosem tudhatjuk meg.

Szobi Balázs autóversenyző szintén repülőgép szerencsétlenségben hunyt el 2010-ben. A sportoló és barátai egy kisgéppel szálltak fel, ami lezuhant. Balázs barátnője, Polgár Ildikó szépségkirálynő a tragédia után elmondta, hatalmas szerencséje volt, ugyanis eredetileg ő is ott ült volna a lezuhant gépen. A szépség azonban lekéste a repülőt, ennek köszönheti életét. Ildikó azt állította, a fiú, aki a gépet vezette gyakorlott pilóta volt. Többször repült vele és soha nem volt félelemérzete, mindig problémamentes volt az utazás.

VV Veronikának is van története a MALÉV-val kapcsolatban, igaz az övé szerencsére sokkal vidámabb. A villalakó épp azon a napon beszélt meg egy találkozott egy újságíróval, amikor Ferihegyet átnevezték Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A lány a VI. kerületben lévő Liszt Ferenc térre igyekezett az interjúra, ám a taxis félreértette őt és repülőtérre indult el vele. A valóságshow hősnő a kocsiban próbálta megigazítani sminkjét, így egy jó ideig észre sem vette, hogy rossz irányba haladnak. Amikor észlelte, hogy a kelletténél régebben ül az autóban, megkérdezte a sofőrt, hová tart. A taxis azt mondta, oda, ahová kérte, a Liszt Ferenc repülőtérre. Veronika ekkor kapcsolt, hogy bizony nagyon félreértette őt a fuvarozó.

Egy másik villalakó, VV Seherezádé a repülés szerelmese. A szőkeség a villába költözése előtt megpályázott egy légiutaskísérői állást, amit meg is kapott. Édesanyja a Hír24-nek azt mondta, Seri nagyon örült a munkának, de végül mégsem vállalhatta el, mert akkori olasz barátja, ellenezte a dolgot. A VV szerekesztői az egyik alkalommal meglepték Seherezádét, az egyik buliban stewardess jelmezt kapott. A TV2 exidőjósa Onyjutha Judit is légiutaskísérőként dolgozott a tévézés előtt.

Laky Zsuzsi majdnem 10 évvel ezelőtt lett Európa szépe. A Magyar Turizmus Rt. annak idején a szépségkirálynő egészalakos képével népszerűsítette az országot. A fotó egy Boeingon díszelgett, de fotóit a repülőtéren is megtalálhattuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik