Gazdaság

Munkát keresnek az utcára került Malév-pilóták

Két fapados társaság is érdeklődik irántuk. Ha nem kerülnek gépre, elveszíthetik engedélyeiket.

Kedden délután két diszkont-légitársaság, a Wizz Air és a Ryanair is állásbörzét tart a Malév pilótáinak. Varró Balázs, a Wizz Air Hungary Kft. kommunikációs vezetője elmondta, hogy a nyári szezonig mintegy 70-100 alkalmazottal szeretnék bővíteni a létszámot. A fuvarozócég pénteken, a Malév leállásának napján azt közölte, hogy 66 százalékkal bővíti kapacitásait Budapestről, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámot terveznek, és új célállomásokra is indulnak, az első Bukarest lesz.

A Ryanair Budapestre telepíti 4 Boeing gépét, két héten belül megnyitja budapesti bázisát, ahonnan 31 útvonalra kínál jegyeket, és várja a korábbi Malév-dolgozók jelentkezését. Egyébként mindössze két hete jelentette be a légitársaság, hogy visszatér Budapestre, akkor 5 új útvonalat terveztek. A Malév leállása miatt azonban a kapacitások növelése mellett döntöttek. Ezzel 2 millió utasra számítanak éves szinten az első évben Budapesten és 2000 új, megmentett munkahelyet teremtenek.

Ha nem repülnek, oda az engedély

Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke szerint mintegy 200 pilóta veszítette el munkáját a Malév leállása miatt, és mintegy kétharmaduk nem fog állást találni. Mint mondta, mindkét céggel tárgyalnak, meghallgatják az ajánlatokat. “Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, a lényeg, hogy legyen munkahelyünk” – jegyezte meg.

Úgy tudja, a Ryanair csak kapitányokat venne fel, a Wizz Air első tiszteket is. Ennek ellenére az érdekképviseleti elnök szerint a Ryanairnek van nagyobb esélye, mivel az a légitársaság a Malévhoz hasonlóan Boeing 737-es gépeket használ, a Wizz Air pedig Airbusokkal repül.

Óvári hozzátette: nagyon fontos, hogy minél gyorsabban újra munkát kapjanak a pilóták, mivel ha nem repülnek, elveszíthetik papírjaikat, akár 2-3 hónapos kihagyással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik