Nincs összhangban az uniós joggal a magyar áfatörvény – döntött csütörtökön az Európai Bíróság. A testület szerint ellentétes a közösségi joganyaggal többek között az is, hogy a cégeknek a ki nem fizetett számláik után is áfát kell fizetniük. A kormány ígéri, hogy megváltoztatja a szabályozást és tartja az idei és a 2012-es hiánycélt is. Százmilliárdos nagyságrendű bevételt kell előteremteniük, ennek egyik útja a nemrég vett Mol-részvények eladás
A világ legnagyobb hitelminősítője a világ legrosszabb besorolását adta a görög államadósságra. Ráadásul az új besorolás kilátása negatív, vagyis további leminősítést valószínűsít.
Csütörtöktől gondban lehet a magyar költségvetés, ugyanakkor fellélegezhetnek a hazai vállalkozások. Ekkor hoz ugyanis ítéletet az Európai Bíróság abban, hogy a magyar áfatörvény visszaigénylésekkel kapcsolatos szabályai sértik-e az uniós irányelvet. Százmilliárdos nagyságrendű a tét.
A piacok még mindig nem árazzák az Egyesült Államok törlesztésképtelenné válását, jóllehet az amerikai államadósság-plafon törvényhozási emelésének éppen egy hét múlva már érvényben kellene lennie ahhoz, hogy az amerikai pénzügyminisztérium ne kényszerüljön az esedékes kifizetések "adagolásának" megkezdésére.
Egymást vádolja Barack Obama amerikai elnök és John Boehner republikánus képviselőházi elnök amiatt, hogy még mindig nincs megállapodás az adósságplafon emeléséről. Egy hét múlva lejár a határidő: ha a 14,3 ezer milliárd dolláros adósságplafont elérik, akkor a kormány nem vehet fel több hitelt, ezért képtelen lesz teljesíteni fizetési kötelességei egy részét.
A Moody's Investors Service ígéretéhez híven a görög adósságrendezést részleges csődnek minősítette, ami a magánbefektetőknek számottevő veszteséget okoz – írja oldalán a Moody’s lépésére az Equilor befektetési cég.
Átmeneti volt a nyersanyagárak és az energiahordozók idén tavaszi intenzív áresése. Némi erőgyűjtés után a „végkimerülésig”, a nyersanyagok végkimerüléséig folytatódhat a hossz. Eközben minden olyan márka is győztes, amelyik sikeresen lovagolja meg az új fogyasztók igényeit.
A vártnál több pénzt kap Görögország, és az EU érdemi lépést tett a közös gazdasági koordináció felé – első ránézésre ezek a csütörtöki euróövezeti csúcs legfontosabb eredményei, bár számos részlet még tisztázatlan. Azért a zárónyilatkozatban minden tagállam megígérte: nagyon szigorúan fog gazdálkodni.
Megállapodtak az euróövezet tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön a Görögországot segítő újabb nemzetközi programról. A csomag 109 milliárd eurós.
Erősödött a forint csütörtök este, az euróövezeti csúcstalálkozóról kiszivárgott információk hatására. Javuló piaci hangulatban a svájci frank 18 óra körül visszatért a tíz nappal korábbi, 228 forint körüli szintre, az eurót pedig ugyanekkor 268 forint alatt jegyezték.
Kompromisszumos megoldással, új bankadó bevezetésével érhet véget a legerősebb uniós tagállam, Németország és az Európai Központi Bank vitája a csütörtöki euróövezeti csúcson. A tét rövid távon Görögország, középtávon a valutaunió jövője.
Hogyan ért szót Bogár László Bokros Lajossal? Miért kerül fajlagosan túl sokba az egykulcsos adórendszer? Milyen a magyar gazdaságpolitikai stratégia? Az első Orbán-kormány államtitkárával, a jobboldali gondolkodású Bogár László közgazdásszal beszélgettünk.
A tartósan erős svájci frankkal egyre több adós kerülhet patthelyzetbe: elsőre vonzónak tűnhet a lélegzetvételhez juttató, szeptembertől kérhető árfolyamrögzítés, de súlyos következményei lehetnek.
A mértékadó európai gazdasági döntéshozók továbbra is az eurózónán belül, de legalábbis euró fizetőeszközzel szeretnék látni Görögországot, amelynek továbbra is segíteni fognak. Ha a görögök kiválnának a valutaunióból, de főleg, ha visszahoznák a drachmát, azzal sokat vesztenének a hitelezőik, de legtöbbet maguk a görögök.
Az idei, módosított 1.184,2 milliárd forintos pénzforgalmi hiány után jövőre 606,4 milliárdra, 2013-ra 594,2 milliárd forintra csökken az államháztartás - önkormányzatok nélkül számolt - deficitje, ez áll a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent kormányrendeletben.
Az euróövezeti kilábalás kétsebességes, amelyben az euróövezeti országok többsége jól lavíroz, mások azonban csak álldogálnak, vagy gazdaságuk rosszabb esetben tovább zsugorodik - állapítja meg az IMF az euróövezet állapotáról kiadott keddi kitekintésében.
Készpénzre váltja vagyona hetvenöt százalékát Soros György, hogy jobb befektetések után kutathasson. Dollármilliárdok várják a bevetést, de nem tudni, Soros végül merre indul.
"Átmeneti" megoldást adhat a csütörtöki euróövezeti csúcstalálkozó a görög adósságválságra, olyat, amely utat jelöl ki a probléma tartós rendezésére - mondta az európai ügyekért felelős francia miniszter, Jean Lenoetti csütörtökön.
A rossz európai és amerikai makrogazdasági hírek miatt különösen rossz hetet zárhattak a magyar svájci frank-hitelesek. A deviza látványosan erősödött a forinttal szemben, 236 forint felett is járt a kurzus, ami történelmi rekord.