Magazin

Az egyre csípősebbé váló október elől mindenképpen érdemes behúzódni a kiállítótermek védelmébe. A teljesség igénye nélkül: japán hangulat, múzeumi gyűjtemények találkozója, dizájnbőség, Vaszary János, és a tavalyi októberi események újragondolása.
2007. 10. 13. 06:00
Húsz éves a Kispál és a borz. Az ünneplés mellett olyan hírek keringenek, hogy elfogytak a kreatív energiák, s talán meg is szűnik a zenekar. Lovasi Andrást és Kispál Andrást a válságról, az új lemezről és politikai szerepvállalásukról kérdeztük. Bekukkanhatunk a Kispál próbájára is (videó!).
2007. 10. 13. 06:00
A hétvégére táncelőadást, török jazzgurut, Zappa-szellemidézést, városbújócskát és az Emerson, Lake & Palmer dobzsenijét, valamint Hundertwassert ajánljuk azoknak, akik kidugják otthonról az orrukat. Akik erre nem hajlandóak, azoknak is találtunk pár nézhető filmet a tévéből.
2007. 10. 12. 06:00
Doris Lessingnek ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat - jelentette be csütörtökön a Svéd Akadémia. Az brit írónő 1956-ban a magyar forradalom eltiprásának hatására lépett ki a kommunista pártból.
2007. 10. 11. 13:15
Az elkövetkezendő napok premierjeiben közös a mesélő hajlam. Az egyik a véres (és drámai) valóságot, a másik a romantikus (és egzotikus) szerelmet, a harmadik a lehetséges (és ijesztő) jövőt vizionálja elénk, de akad vérbeli kaland-mesefilm is: Csillagpor, 4 perc, Színes fátyol, A kaptár 3. – Teljes pusztulás.
2007. 10. 11. 06:00
A magyar formatervezést segítő Design Terminált várhatóan idén sem adják át, így két éve áll üresen a teljesen átalakított Erzsébet téri volt buszpályudvar épülete. A formatervezők mindeközben rengeteg programmal ünneplik a Design Hetet.
2007. 10. 10. 06:00
December 20-án mutatják be a magyar mozik a Macskafogó 2. - A sátán macskája - című egész estés rajzfilmet. A várva várt film előzetese már megtekinthető a világhálón.
2007. 10. 09. 17:42
Friedensreich Hundertwasser gyerekkori rajzai, fiatalkori akvarelljei, érett kori festményei, grafikái, valamint fali kárpitjai és építészeti tervei egyaránt szerepelnek a Szépművészeti Múzeum csütörtökön nyíló kiállításán.
2007. 10. 09. 14:02
A Design Hét nyitányaként bemutatták a Magyar Formatervezési Díj nyerteseit Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban. Az elismeréssel a magyar dizájn kiemelkedő alkotóit jutalmazza a szakmai zsűri termék-, vizuális kommunikáció és diákmunka kategóriában.
2007. 10. 09. 13:28
A játékos feladata csupán annyi, hogy kitalálja: a három felajánlott válasz közül, melyik a helyes, amennyiben nem biztos a választásában, keresse meg a helyes választ a www.alegjobbotthon.hu oldalon.A válasz elküldését követően a játékosnak ki kell töltenie egy regisztrációs adatlapot is, ahol valós elérhetőségi adatokat kell megadni.Egy játékos naponta egyszer tippelhet, de a játék minden fordulóján [...]
2007. 10. 09. 11:00
Többek közt Bibó István, Károlyi Mihály, Petőfi Sándor szobrára, valamint a Vörösmarty-szobor mellékalakjainak nyakába – is piros gitárt akasztottak a hetekben indult zenei tévécsatorna reklámkampányának részeként – írja a Népszabadság.
2007. 10. 09. 08:05
A szervezők minden várakozását felülmúlta a Hangfoglalás hangszerkiállítás és zenei demonstráció a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban. Ide 70 ezren jöttek el hangszereket próbálgatni, vagy éppen meghallgatni a profikat, hogy ők mit tudnak kihozni belőlük. A Magyar Zenei Exportiroda vezetője szerint az expo mellett futó konferencián sikeres pozíciót vívott ki Magyarország. Nézze meg videónkat a kiállításról!
2007. 10. 08. 15:05
Ahmed Salman Rushdie indiai születésű világhírű brit író november 28-án Magyarországra látogat - közölte az Ulpius-ház Könyvkiadó.
2007. 10. 05. 17:51
Olvasói sztorik