Élet-Stílus

Kedden nyit a Frankfurti Könyvvásár

Mintegy 800-900 magyar kötetet állítanak ki a kedden kezdődő 59. Frankfurti Könyvvásáron – mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

Európa legnagyobb könyves seregszemléjét október 9. és 13. között rendezik Frankfurtban, az eseményen 110 országból mintegy 7300 kiállító vesz részt. Az MKKE mintegy 350-400 könyvet mutat be a 120 négyzetméteres magyar standnál, több kiadó pedig önállóan mutatkozik be köteteivel a vásáron.

Zentai Péter László kiemelte: a seregszemlén a hangsúly a kortárs magyar irodalomé, hiszen Németországban „ezzel vagyunk topon”. Az MKKE igazgatója korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egyesülés átfogó képet kíván adni a magyar és határon túli magyar irodalmi termésről, ezért a gyermekirodalom, a szépirodalom, az ismeretterjesztés, a tudományos és a hobbiirodalom területéről is válogatnak köteteket a magyar kiadók kínálatából.

A magyar pavilon átriumában az érdeklődőket kortárs alkotók fotói fogadják; Burger Barna mintegy harminc felvételén mások mellett Bächer Iván, Háy János, Jókai Anna, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Tandori Dezső és Závada Pál látható.

A MKKE igazgatója hangsúlyozta: a németek a könyvkiadói területen a tíz legjelentősebb partner között tartják számon Magyarországot.

Az 59. Frankfurti Könyvvásár ünnepélyes megnyitója október 9-én lesz, a szemle díszvendége a katalán kultúra. A magyar standon helyet kapó rendezvényeket a stuttgarti magyar intézet szervezi, a nemzeti pavilon díszvendége a Németországban jól ismert Krasznahorkai László.

Személyesen is jelen lesz a vásáron Bartis Attila, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Böszörményi Gyula, Elmer István, Győrffy Attila, Kipke Tamás, Szappanos Gábor, Szirmai Péter, Gyurkovics Tibor és Turcsány Péter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik