látássérült

Olyan kiállításon jártunk, ahol a vakok és látók egyaránt évezhetik a különleges fényképeket. A Canon digitális széles formátumú nyomtatóinál régóta alkalmazza ezt a technológiát. A festék térhálósodik a felületre kerüléskor és úgy megkeményedik, mintha műanyag lenne. A kiállítás fotóinál maximum 55 festékréteg került egymásra, különböző mértékben, és így alakul ki a tapintható kép.
2024. 07. 02. 04:56
Forrnak az indulatok a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona Óvodája és Általános Iskolájában, mióta januárban elhunyt Fehér Anna nővér, aki megalapította, majd évtizedekig vezette az intézményt. Az egyházi intézmény fenntartója és az apáca támogatói között azon robbant ki a konfliktus, hogy utóbbiak szerint a katolikus egyházhoz bekötött fenntartó szűkíteni akarja az intézmény feladatait. A szövevényes történetben – aminek nem mellesleg egy értékes ingatlan áll a középpontjában – állítólag Erdő Péter bíborosnak is fontos szerepe van.
2021. 05. 06. 10:55
Videó
„Sokat voltunk az utcán, ez az, amitől nagyon félek” – mondja Orgován Éva, aki két unokájával, menyével és három látássérült gyerekével lakik egy monori házban. Most, miután a főbérlője adósságai miatt elárverezték a házat, amiben éltek, ismét veszélybe került a lakhatásuk. Utcára kerülhetnek.
Olvasói sztorik