Június 4-én az első világháborút lezáró békeszerződés jubileumán kezdődik az A38 Hajón az Én városom/My City sorozat idei ingyenes rendezvénye, amely Pozsony kulturális életét mutatja be Budapesten.
A háromnapos országimázs-fesztiválra idén is több mint százezren voltak kíváncsiak. A bácsalmási Németh Sándor nyerte meg a II. Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén hétfőn.
Vincent van Gogh azért festette meg Éjszakai kávéház című képét, hogy kifizesse lakbérét, és azt legrosszabb festményének tartotta; az alkotás jelenleg jogi csata tárgya az amerikai Yale egyetem és egy orosz gyűjtő között.
Sólyom László köztársasági elnök köszöntötte születésnapi koncertje után Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművészt, a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) főzeneigazgatóját, hagyományos születésnapi koncertje után, szombat este a Művészetek Palotájában.
A hosszú hétvégén kiváló programmal dübörög a Pannónia Fesztivál, újra megrendezik a Nemzeti Vágtát, argentin és ibizai DJ-nagyágyúk pörgetik a lemezeiket, lesz Haydn-maraton és prímástalálkozó. Programajánló.
Romániában sokan úgy vélik, hogy Ceausescu idején jobb volt, mások a forradalom hősének szerepében tetszelegnének. Porumboiu filmjéből nem derül ki, hogy volt-e forradalom az országban, de erre még a történészek sem adtak kielégítő választ.
Eltörlik a kulturális járulékot, az állam a kultúrát a jövőben a szerencsejáték-bevételekből támogatja. A fordulat annál is meglepőbb, mivel tavaly még a kulturális járulék kiterjesztése volt napirenden, ám annak bevezetését az érintett internetszolgáltatók - nem utolsósorban azért, mert sikerült a kezdeményezést „internetadó" néven a köztudatba plántálni - sikerrel megakadályozták.
A város legpatinásabb romkocsmája lehet a Várbazár - írja a Népszabadság. A leendő üzemeltetőnek azonban vállalnia kellene a költséges állagvédelmi munkákat.
Különleges koncertre kerül sor június 7-én, vasárnap este nyolc órától a Gödöllői Királyi Kastélyban a Királyi Hétvége programsorozat záróeseményeként az Infórum szervezésében. Az Operettgála nemcsak a helyszínét tekintve egyedi, hanem azért is, mert a legkiválóbb primadonnák és bonvivánok tolmácsolják a világhírű osztrák és magyar operettek részleteit Johann Strauss, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Ábrahám Pál műveiből.
Ben Stiller két vállra fektette Christian Bale-t a hétvégén a mozipénztáraknál: az Éjszaka a múzeumban 2. több mint tízmillió dollárral nagyobb bevétellel zárt az észak-amerikai mozipénztáraknál, mint a Terminátor - Megváltás című akcióthriller.
Magyarországon bevezetik a kamatyadót, majd polgárháború tör ki, elszakad az országtól Békés megye, ahol megalakítják a cigány államot, a parlamentáris anarchiát felváltja a kommunista királyság – Spiró György új regényében ez a közeljövőnk. Interjú az érettségi kapcsán újra „magyargyalázással” vádolt íróval.
Charlotte Gainsbourg és Christophe Waltz lettek a legjobb színészek, míg az Egy proféta című francia filmnek ítélték oda a zsűri nagydíját. Michael Haneke filmje kapta az idei filmfesztiválon az Arany Pálma díjat.
A héten mozikba került a mára „szörnnyé” torzult hajdani filmes szépfiú díjbirkózós drámája (A pankrátor), a palesztin-zsidó konfliktust megelevenítő mozi (Citromfa), és újra a kiállítási tárgyak között kalandozik és bolondozik Ben Stiller (Éjszaka a múzeumban 2.).
Szilágyi Zsófia Továbbélő Móricz című kötetét ajánlja olvasóinknak Grecsó Krisztián, aki azt állítja, nem kell félni a tanulmánykötettől, mert rendkívül szórakoztató.
A ferencvárosi pályaudvar a mai napig az egyik legnagyobb vasúti logisztikai központ. Itt van a híres gurítódomb, amellyel a tehervagonokat szortírozzák. Videó a Moldova által is leírt helyszínről.
A hétvégén számháborúzhatunk a Kossuth téren, evezhetünk a Margitsziget körül, borozhatunk Etyeken, és a barbár Corvus Corax brutális koncertjére is elmehetünk. Otthon pedig akad egy-két nézhető film is.