Élet-Stílus

Trianon napján indul Az én városom: Pozsony

admin
admin

2009. 06. 03. 16:05

Június 4-én az első világháborút lezáró békeszerződés jubileumán kezdődik az A38 Hajón az Én városom/My City sorozat idei ingyenes rendezvénye, amely Pozsony kulturális életét mutatja be Budapesten.

A közös élmény, tehát bármely közösen elfogyasztott étel, ital, zene, elnyomja az előítéleteket” – nyilatkozta az A38-honlapján rendezvény szlovák fővédnöke, Elek Kubicsko, bár arra nem tért ki, hogy a dátum eszükbe jutott-e az esemény tervezésekor.

Az Én városom/My City az A38 Hajó által kezdeményezett rendhagyó fesztiválsorozat, melynek fő célja, hogy Európa jelentős városainak kultúráját mutassa be – sajátos szemszögből. A rendezvénysorozat keretein belül eddig öt város mutatkozott be Budapesten: Prága, Varsó, Moszkva, Belgrád és Amszterdam.

Az A38 Hajó az adott városok egy-egy jelentős személyiségét, közismert lakóját kéri fel, hogy segédkezzenek a program összeállításában, és a város kultúrájának, művészeinek, jellegzetes helyszíneinek bemutatásában. A fesztiválok lényege tehát a személyesség: városok, ahogy azokat reprezentáns lakóik látják. A 2009 júniusában megrendezésre kerülő My City: Pozsony fővédnöke Michal Hvorecky pozsonyi író, a Wilsonic fesztivál szervezője.

A Noisecut (Fotó: A38)

A Noisecut (Fotó: A38)

A program beszélgetéssel indul Michal Hvoreckyvel, ahol a beszélgetőtárs Kőrösi Zoltán lesz. A My City / Az én városom: Pozsony fővédnöke, az 1976-ban született Michal Hvorecky a kortárs szlovák irodalom egyik legjelentősebb alakja. Eddig négy regénye, két színdarabja és egy esszékötete jelent meg. Köteteit számos európai nyelvre lefordították, darabjait német és osztrák színházak is bemutatták. 2004-ben az University of Iowa írói kollégiumát vezette. Sokoldalúságára jellemző, hogy irodalmi tevékenysége mellett egyik alapítója és fáradhatatlan szervezője a pozsonyi Wilsonic elektronikuszenei fesztiválnak.

A beszélgetést követő fogadáson szlovák nemzeti ételek gasztronómiai bemutatójára kerül sor, illetve az egyik legsikeresebb szlovák-magyar kulturális együttműködés, a pozsonyi Azyl és a budapesti Busho rövidfilmfesztiválok díjnyertes filmjeiből adunk válogatást.

Ugyancsak csütörtökön Toni Granko koncertje következik. A művész másik nevén Yori Titturittu – a szlovák zenei élet különös remetéje. Egy pozsony melletti erdészházban berendezett stúdiójában barkácsolja átszellemült, minimalista muzsikáit. A finom ambient-alapokra épülő, stílusukban leginkább Jay-Jay Johanssonra vagy Erlend Oyéra emlékeztető dalok alig-alig hozzáférhetőek, jóformán csak Toni Granko – nem túl gyakori – koncertjein hangzanak el.

Utána jön Bene a Modré Hory, azaz magyarul Kék Hegyek hiphopcsapat oszlopos tagja, aki szólóban Peťo Tázok néven nyomja a dumát. Ezen kívul Bene az új pozsonyi kabarészenzáció, az “Ez egy egészen más beat” előadássorozat egyik atyja, és főszereplője is. Szövege, flow-ja lenyűgöző, akkor is, ha nem igen fogja érten a magyar közönség. A My City fesztivál alkalmából az Irie Maffia néhány tagjával lép fel.

A fesztivál keretében pénteken lesz a Noisecut, a DJ Bootsie Quartet, a Longital, a Colorstar, a Foolk, a Junior koncertezik, szombaton pedig a Lavagance, aTurbo, aPPE, az Isten Háta Mögött, az Isobutane és Tibor Holoda.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.