A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kiharcolta, hogy a Puskás Ferenc Stadionban ne lépjen fel Madonna augusztus 22-én. A koncertet szervező cég viszont az eredeti helyszínt, a Kincsem parkot lemondta. A magyar foci betesz a popkirálynőnek és rajongóinak? Szavazzunk!
A héten közhelyes megoldásokra épülő filmbemutatókkal találkozhatunk a mozikban, rosszabb (Szerelem olasz módra) és jobb kivitelezésben (Bunyó). Úgy látszik, a nyár most köszöntött be a hazai filmszínházakba…
Török Ottó, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatója leszögezte, hogy a Puskás Stadion csak akkor lehet az augusztus 22-i koncert helyszíne, ha a Live Nation Hungary megegyezik erről a Magyar Labdarúgó Szövetséggel. Az MLSZ később tudatta, nem járul hozzá a koncert Puskás Stadionban történő megrendezéséhez.
Egyre több jel utal arra, hogy valóban Dr. Murray felelős Jacko haláláért, aki ellen már a múltban is számos műhibaper indult. Ő adta be a klinikai altatásra használt erős nyugtatót az énekesnek, majd felügyelet nélkül hagyta. Emellett Jackson 12 éves fiát is rákényszerítette, nézze végig apja halálát.
Írásos visszaigazolást kaptak a budapesti Madonna-koncert szervezői a Puskás Ferenc Stadion üzemeltetőjétől arra vonatkozóan, hogy augusztus 22-én ott tarthatják meg a világsztár fellépését.
Orvosa adott be klinikai altatásra használt erős altatót az álmatlansággal küzdő Michael Jacksonnak, s a hatóságok szerint a gyógyszer okozta a sztár halálát.
Utcai tüntetésbe kezdtek a feldühödött dublini lakosok a U2 együttes fellépését követő színpad lebontási munkálatainak egész éjszakán át tartó hangzavara miatt.
Feleslegesen aggódik az MLSZ elnöke a pálya talajáért, a szervezők világszínvonalú gyepszőnyeget ígérnek a koncertért cserébe. A koncertszervező szerint egyébként nem azért kellett helyszínt váltani, mert kevesen vettek jegyet, ráadásul a Puskás Ferenc Stadionból jobban lehet látni a színpadot. A jegyiroda szerint még bőven van hely.
Még egy parányi közép-amerikai szigetről, Antiguáról is érkezett film az idei CineFestre. A szeptember közepén megrendezendő miskolci filmes mustrára 45 országból összesen csaknem 400 filmet neveztek.
A Puskás Ferenc Stadionban is megrendezhetik Madonna budapesti koncertjét, miután elmarad az eredetileg oda tervezett labdarúgó mérkőzés – közölték a szervezők.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban legyen Madonna augusztus 22-i koncertje. Az FN információi szerint egyébként még bőven van jegy.
Ismét együtt van Debrecenben Munkácsy Mihály híres trilógiája: Kanadából hétfőn megérkezett a hiányzó kép, a Krisztus Pilátus előtt című alkotás - jelentette be a Déri Múzeum előtt rögtönzött sajtótájékoztatón Rácz Róbert, a hajdú-bihari önkormányzat elnöke és Kósa Lajos polgármester.
A reméltnél jóval nagyobb sikert hozott a Kapolcsi Völgytalálka elnevezésű fesztivál; az elmúlt öt napban mintegy 15-20 ezren keresték fel a Balaton-felvidéki falu rendezvényeit - mondta Göntér Gyula, Kapolcs polgármestere vasárnap, a fesztivál zárónapján.
Bár George Lucas mindig nagyon titkolózik új filmjei forgatása kapcsán, de elképzelhető, hogy Magyarországon fogják elkészíteni a Csillagok háborúja televíziós változatát. Mindez olyan 150 millió dolláros bevételt jelentene az országnak. Egyelőre konkrét felkérés nem érkezett.
Aba-Novák Vilmos életművének gyűjteményes kiállítása nyílik Esztergomban, az Északi Kanonoksoron július 30-án. A tárlaton csaknem félszáz Aba-Novák-olajképet és száz grafikát nézhetnek meg az érdeklődők.
Sírva vigadós bulival búcsúztak csütörtök éjjel a Magyar Televízió sokat megért Szabadság téri székházától a volt és jelenlegi MTV-munkatársak. Az este legnagyobb sikerét a „királyi tévé” házi zenekara aratta. Nézze meg videón, hogy énekel Bakos Piroska, Németh Juci és Krizsó Szilvi!
Jön Suzanne Vega, DJ Vadim, a Nine Inch Nails, Jan Garbarek, Candy Dulfer, Wynton Marsalis, Salif Keita – világsztárjárás várható a hétvégén. Siófokon az Eddát emelik ikonná, a Zöld Pardonban a 30Y-t és Ganxta Zolit kaphatjuk el. Programajánló.
Mozart két, eddig ismeretlen zongoraműve került elő, a darabokat augusztus 2-án mutatják be a nyilvánosság előtt - számolt be csütörtökön a tevékenységét nemzetközi szinten űző Mozarteum alapítvány.
Megszületettek az aktuális PANKKK-pályázatok hivatalos eredményei. A három témakörben összesen több mint 400 pályázat érkezett be, a legnépszerűbb támogatási forma idén is az első lemezes pályázat volt, de a korábbiaknál többen pályáztak a vidéki klubkoncert támogatására is.
Senki sem mert konkurálni a világ leghíresebb varázslótanulójával: az új Harry Potter-film, a Harry Potter és a Félvér Herceg a hét egyetlen filmbemutatója. Megértjük, mert David Yates a széria egyik legjobb filmjét varázsolta a vászonra.
Csütörtökön kerül a magyar mozikba a Harry Potter és a félvér herceg. A film, amely nem nélkülözi sem a romantikát, sem a humort, a külföldi kritikák szerint a sorozat legizgalmasabb és leglátványosabb darabja.