Élet-Stílus

Megnyílt a Dörögdi Fesztivál

Hivatalosan is megkezdődött a Dörögdi Fesztivál pénteken a Veszprém megyei Taliándörögdön, ahol tíz nap alatt több száz program várja a közönséget. A magyar dzsesszélet kiemelkedő alakjai mellett számos neves előadó és a stand-up komédia legjelesebb hazai képviselői is fellépnek, de lesz retro filmklub, színház, kuglibajnokság és népi konyha is.

“Köszöntjük az itt élőket és a vendégeket a 700 lakosú Taliándörögdön!” – kiáltotta Szőke András filmrendező, helybeli lakos, a fesztivál egyik fő szervezője pénteken délután a falu főutcáján egy olasz fúvószenekar előtt menetelve, s mintegy megnyitva ezzel az augusztus 9-ig tartó Dörögdi Fesztivált, noha néhány program már korábban elkezdődött.

Szőke András a főutcán ismertetőt tartott arról az érdeklődőknek, hogy Taliándörögd három településből alakult ki az 1700-as években. A 30 tagú fúvószenekar San Salvo nevezetű, Róma közelében lévő kisvárosból érkezett. Az elegáns fehér ruhában menetelő és zenélő olaszokat megtapsolták a főutcán, majd a zenekar nagy tetszést aratott koncertet adott a Klastormnál, a XIII. századbeli kolostor romjainál lévő szabadtári színpadon.

A Complesso Brandistico nevű fúvószenekar műsoráról nyilvános felvételt készített a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete által létesített kihelyezett stúdió.

Szőke András elmondta: Dörögd népe azt szeretné, hogy ugyanúgy jöjjenek és szeressék őket az emberek, mint a Művészetek Völgye idején, mert ezt az első fesztivált az egész falu “együttes lelkesedése hozta össze”. Szőke András szerint az pedig Babos Gyula zenésznek köszönhető, hogy a magyar dzsesszélet színe-java fellép Taliándörögdön az elkövetkező 10 napban.

A Kocsor-ház udvarán négy fiatal lány gitározását hallgatták meglehetősen sokan a nagy hőség ellenére. Alsópáhokról, Keszthely mellől érkeztek, s ők a Hibrian! zenekar.

Szőke András pénteken délután még megnyitotta Szomjas György A Nap utcaiak és a többiek plakátkiállítását. Este a Klastrom-kocsma retro filmklubjában Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című filmjét vetítik. A klastrom színpadon pedig fellép a Gospel Café, az Oláh Kálmán Quartett és a Kőszegi Percussion Workshop. A közösségi házban 21 órától Kövi Szabolcs gitárművész ad koncertet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik