Élet-Stílus

Madonnán nem múlik a focivébé

Feleslegesen aggódik az MLSZ elnöke a pálya talajáért, a szervezők világszínvonalú gyepszőnyeget ígérnek a koncertért cserébe. A koncertszervező szerint egyébként nem azért kellett helyszínt váltani, mert kevesen vettek jegyet, ráadásul a Puskás Ferenc Stadionból jobban lehet látni a színpadot. A jegyiroda szerint még bőven van hely.

Eredetileg a Kincsem Parkba szervezték Madonna budapesti koncertjét, ám sajtóértesülések szerint új otthont kellett keresni a koncertnek. A koncertet szervező Live Nation Hungary Kft. tájékoztatása szerint eredetileg is a Puskás Ferenc Stadionban szerették volna megrendezni a koncertet, de egy előre lekötött barátságos labdarúgó mérkőzés miatt akkor nem engedték be Madonnát a stadionba.

Féltik a gyepet

A Puskás Ferenc Stadion – amely méreténél fogva az egyetlen szóba jöhető létesítmény – ellen Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke tiltakozott. Aggodalmát a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának, Török Ottónak címzett levelében is kifejtette. Az MLSZ elnöke szerint félő, hogy nem jönne rendbe a gyep a válogatott szeptember 5-én esedékes sorsdöntő világbajnoki selejtezőjére. A szövetség képviseletében Serényi Péter az FN-nek elmondta: a kár megjósolhatatlan, ilyenkor akár egy nagy eső is tönkreteheti a pályát. A sajtófőnök tolmácsolta Kisteleki István és az MLSZ felháborodását, véleményük szerint elképesztő, hogy egyáltalán felmerülhetett a Puskás Stadion, mint helyszín.

Serényi ugyan lapunknak elismerte: van az a pénz, amiért akár három nap alatt is rendbe lehetne hozni az egész pályát, de attól fél, a koncert szervezői nem költenének rá ennyit. A meccset biztos, hogy nem viszik másik stadionba, már most elfogyott tízezer jegy és a labdarúgó szövetség biztos a teltházban.

Márkus Éva, a Live Nation Hungary Kft. marketing igazgatója az FN kérdésére elmondta: szerinte Kisteleki István feleslegesen aggódik a pálya minőségéért, a szerződés eleve tartalmazza a koncert utáni takarításon felül a gyepszőnyeg teljes cseréjét. A munkálatokkal egy osztrák céget bíztak meg, mely többek között a Real Madrid, a Juventus és a Chelsea stadionjaiban is gondozza a játékteret.

A Puskás Stadionnak jobbak az adottságai

A helyszínváltoztatással kapcsolatos korábbi információkat – hogy túl kevesen lennének a Kincsem Parkban, vagy esetleg tiltakoznának az istállótulajdonosok és ezért költözik a koncert – határozottan cáfolta a szervezőiroda munkatársa. Márkus Éva elmondta: igaz, hogy kevesebb embert tudnak fogadni az egykori Népstadionban (az előző helyszínen hatvankilencezer rajongó láthatta volna élőben Madonnát, a Puskás Ferenc Stadion 55-60 ezer ember befogadására képes). Ám a létesítmény adottságait figyelembe véve jobban járnak a nézők a váltással. A nézőtér elrendezése miatt a színpad jobban látható, a hely akusztikája sokkal jobb, mint a Kincsem Parké lett volna.

Madonna fellépése a 2008-as bécsi koncertjén (Fotó: MTI)

Madonna fellépése a 2008-as bécsi koncertjén (Fotó: MTI)

Habár a Ticketpro központi jegyirodájában biztosították az FN munkatársát, hogy még bőven van jegy az augusztus 22-i koncertre, a szervezők szerint jól fogynak a jegyek, közel ötvenezer embert várnak (2006 nyarán Robbie Williams abszolút teltház előtt lépett fel ugyanitt, akkor több mint hatvanezer ember látta az élő műsort).

Az álló- és ülőhelyekre 15 600 és 36 500 forint közötti összegekért lehet jegyet váltani a kijelölt jegyirodákban, VIP jegyek 114 500 forintért kaphatóak. Az eddig vásárolt, a Kincsem Parkba szóló jegyek természetesen az új helyszínen is érvényesek. A pontos ülőhelyeket – az eddig megvásárolt jegyek ellenében – előzetesen a Ticketpro központi jegyirodájában lehet megváltani, vagy a koncert napján a helyszínen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik