Az elsők között érkezett meg a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománya hétfőn a líbiai felkelők kezén lévő Bengáziba, az észak-afrikai ország második legnagyobb városába.
Tudatosítani kell a nőkben, hogy a tudomány előttük is nyitva álló lehetőség, biztatni kell őket, hogy vegyék figyelembe ezt is, amikor a karrierjüket tervezik - mondta Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke.
Martonyi János külügyminiszter szerint a líbiai vezetés elleni szankciókat erősíteni kell, a lefoglalandó vagyon- és pénzforrások körét ki kell bővíteni.
"Sürgős hozzáférést" követelt az ENSZ vasárnap a segélyszervezetek számára azokhoz a sebesültekhez, akik a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erőknek a Misztráta városa elleni, nehézfegyverekkel indított heves támadásában sérültek meg.
Észak-Korea a felelős a műholdas helymeghatározó szolgáltatásban (GPS) a múlt héten a Szöul környéki régióban tapasztalt zavarok miatt - idézett kormányforrásokat a dél-koreai média vasárnap.
Hazaérkezett Máltáról vasárnap este az a háromfős magyar polgári védelmi szakértői csoport, amely a Líbiában rekedt külföldi állampolgárok kimenekítésének megszervezésében segédkezett.
A jövendő ír kormány szerint az Írországnak nyújtott EU-IMF hitelcsomag nem állította vissza a bizalmat a gazdaságban, és egyre nő annak veszélye, hogy az adósságteher kezelhetetlenné válik.
Az amerikai kormányzat fontolóra vette, hogy megcsapolja az amerikai stratégiai olajtartalékot a magas olajárak leszorítása érdekében - jelentette ki vasárnap az NBC televíziónak William Daley, a Fehér Ház kabinetfőnöke.
Ügyesen manővereznek a líbiai ellenállók, úgy tűnik, a kormány híresztelései ellenére az övék Miszrát. A Kadhafi-hű erők fekete zsoldosokat alkalmaznak, akik harmincszor annyit keresnek, mint egy átlagos katona. Franciaország közben kihátrált Kadhafi és Amerika mögül is. Összefoglaló.
Új külügyminisztert neveztek ki vasárnap Egyiptomban: a MENA egyiptomi hírügynökség beszámolója szerint Nabil al-Arabi látja el ezentúl ezt a tisztséget.
Vasárnap lemondott a japán külügyminiszter, mert törvénytelenül fogadott el adományt egy Japánban élő dél-koreaitól. Ezzel még bizonytalanabbá válik az egyre népszerűtlenebb Kan Naoto kormányfő helyzete.
A szaúdi hatóságok őrizetbe vettek legalább 22 síita aktivistát, akik a múlt héten tüntettek a közösségüket hátrányosan érintő megkülönböztetések ellen - közölték vasárnap helyi aktivisták.
A tavalyinál kissé több látogatót vonzott a világ legnagyobb számítógépes szakvására, a hannoveri CeBIT: 90 országból mintegy 339 ezren keresték fel - summázták vasárnapi sajtóértekezletükön a szombaton befejeződött kiállítás szervezői.
Februárban már csökkenő inflációval számol a kínai vezetés, nem kis részben a bőséges gabonatartaléknak köszönhetően - derült ki a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság miniszterének vasárnapi tájékoztatójából.
Több nőt szeretne vezető pozícióban látni a német kancellár, aki szokásos heti szombati videóüzenetében jelezte, hogy ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményez az üzleti élet képviselőivel.
A líbiai harcok elől hajón Krétára evakuált 49 bangladesi vízbe ugrott a görög sziget partjainál a vasárnapra virradó éjjel: hárman meghaltak, 14-én eltűntek, 25-en kórházba kerültek - közölték vasárnap a görög hatóságok.
Pokolgép robbanásának következtében tizenkét polgári személy vesztette életét vasárnap a kelet-afganisztáni Paktika tartományban - közölte a tartományi kormányzó szóvivője.
Franciaország "üdvözli a Líbiai Nemzeti Tanács létrehozását", s "támogatja annak vezérlő elveit és kitűzött céljait" - közölte vasárnap a francia külügyminisztérium.
Ennio Morricone új művével ünneplik Olaszországban a május elsejei munka ünnepét. Az Oscar-díjas zeneszerző a százötven éves olasz egységnek dedikálta zenekari darabját.