Ennio Morricone új művével ünneplik Olaszországban a május elsejei munka ünnepét. Az Oscar-díjas zeneszerző a százötven éves olasz egységnek dedikálta zenekari darabját.
Az idei banki stresszvizsgálatok nem megfelelőek, mivel nem értékelnek megfelelően bizonyos banki eszközöket - jelentette ki a Franfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak Hans-Werner Sinn, a német ifo gazdaságkutató intézet vezetője.
Orvlövészekkel lövik a felkelőket a Kadhafihoz hű erők Ben-Dzsavád tengerparti városban - közölték a lázadók. Tripoliban közben Kadhafi több ezer támogatója özönlött az utcákra, zászlókat lengetve, és a levegőbe lövöldözve.
Nincs esélye az utcai politizálásnak Pekingben - jelentette ki a kínai főváros kormányzatának illetékese vasárnap utalva azokra a kezdeményezésekre, amelyek - szavai szerint - a közel-keleti és észak-afrikai zavargásokhoz hasonlókat szeretnének előidézni a kínai fővárosban.
Jacques Chirac az első volt francia köztársasági elnök, akinek a vádlottak padjára kell ülnie a párizsi büntetőbíróságon, mégpedig illegális pártfinanszírozási ügyek miatt. Elképzelhető azonban, hogy a hétfőn kezdődő pert a védelem alkotmányossági aggályai miatt határozatlan időre elhalasztják.
Állambiztonsági épületeket ostromoltak meg demokráciakövetelő tüntetők Egyiptomban, bizonyítékokat keresve arra, hogy a belbiztonsági szolgálat megsértette az emberi jogokat.
A döntéshozatal felgyorsítása és egyszerűsítése érdekben három tagú válságbizottságot állított fel szombaton Bengáziban a felkelők által létrehozott Líbiai Nemzeti Tanács.
A szexuális visszaélésekkel gyanúsított Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök maga akarja önmagát védeni a bíróság előtt az ellene április 6-án induló perben - közölték ügyvédei szombaton.
A világ és Európa jövője jelentős mértékben függ attól, hogy a több mint egymilliárd muzulmán milyen politikai, gazdasági és társadalmi rendszert választ a maga számára - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung szombati számában megjelent írásában.
Egy rendőrök által végrehajtott gyújtogatás áldozata az interneten közvetítette saját halálát a február 27-re virradó éjszaka a Tomszki területen lévő Bjelij Jar településen - adta hírül szombaton a Moszkovszkij Komszomolec című lap.
Bankreformok nélkül újabb pénzügyi válság fenyegeti Nagy-Britanniát - mondta a brit jegybank vezetője. Mervyn King, a Bank of England kormányzója a The Daily Telegraphnak kijelentette, hogy változatlanul vannak "egyensúlytalanságok" a brit bankrendszerben, sőt ezek az egyensúlytalanságok "ismét növekszenek".
A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők páncélos egységei áttörték az ellenzékiek által elfoglalt az-Závija város védvonalát, de heves ellenállásba ütköztek. Arab műholdas televíziók beszámolói szerint a harckocsik lakóépületeket lőttek.
Bizarr érdességet kezdtek árusítani egy londoni étteremben. A múlt héten piacra dobott, anyatejből készült jégkrém-különlegességnek a cukrászda tulajdonosa a Baby Gaga nevet adta. A vaníliával ízesített nyalánkság hatalmas sikert aratott a vevők körében, a különös termék ugyanakkor a hatóság figyelmét sem kerülte el.
A Moammer Kadhafi líbiai vezető hívei felrobbantottak egy fegyverraktárat a kelet-líbiai Bengázi egyik elővárosában - közölte az ország második legnagyobb városát ellenőrző felkelők egyik szóvivője. Erre azután került sor hajnalban, hogy légicsapást mértek pénteken egy, az ellenzékiek ellenőrzése alatt álló katonai támaszpontra a kelet-líbiai Adzsdábíjában és tüntetőket öltek az-Závija városában.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken Teheránról kért segítséget egy négy évvel ezelőtt "Délnyugat-Ázsiában" eltűnt, nyugállományba vonult FBI-ügynök felkutatásához.
Londoni székhelyű pénzügyi PR-céget és egy "politikai lobbicsoportot" bízott meg Magyarország a róla kialakult, "megviselt" kép javítása végett, valamint a befektetők meggyőzésére arról, hogy a gazdasági és költségvetési politika "jó kezekben van" - írta internetes kiadásában péntek este a Financial Times.