Kényszerleszállást hajtott végre a Qantas ausztrál légitársaság utasszállító repülőgépe csütörtökön Ausztrália északkeleti részén, mert tűz ütött ki a pilótafülkében.
Mahmúd Dzsebrílt bízta meg szerdán egy ideiglenes kormány megalakításával, miniszterek kinevezésével a líbiai lázadók által alakított nemzeti tanács, amely a Moammer Kadhafi rendszere elleni lázadás kitörése óta ellenőrzi a keleti országrészt.
A Líbiához hasonlóan mesterségesen kialakított, törzsi alapon szerveződő államokban lehetetlen demokratikus rotációt létrehozni a hatalomban – véli Thomas L. Friedman. A Pulitzer-díjas amerikai író szerint az Egyesült Államok az Irakban elkövetett hibákat Líbiában ismételheti meg .
Hét év után újra buszt robbantottak Jeruzsálemben. A robbanás a központi buszpályaudvar mellett történt. Halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett hír, a sebesültek számát 20 és 30 közé teszik.
Nagyjából 24 ezer milliárd jen, vagyis mintegy 300 milliárd dollár költséggel jár a március 11-én történt természeti katasztrófa következtében megrongálódott vagy megsemmisült épületek, üzemek újjáépítése és az infrastruktúra helyreállítása a japán kormány számításai szerint, amelyek a formálódó pótköltségvetéshez készültek.
Tunéziában immár 49 párt létezik hivatalosan, miután öt újabb politikai szervezetet jegyeztek be az illetékes hatóságok - közölte szerdán a belügyminisztérium.
A Nokia vállalati és termékszerkezeti átalakításra készül, a hetekben kezdődő folyamat 16 ezer munkatársat érint - fogalmazott Jorma Ollila, a felügyelő bizottság elnöke egy szerdán megjelent interjúban.
A Gázai övezettől egyre messzebb ható támadásokkal fenyegetőzött szerdán az Iszlám Dzsihád palesztin radikális szervezet katonai szárnya, miután néhány órával korábban az övezettől 35-40 kilométerre lévő izraeli városokat ért el rakétával.
A charterjáratokat bérlő utazási irodák szerint várhatóan két-három hét múlva vagy legkésőbb májusra már talán helyre állhat a turistaforgalom Egyiptomba.
Újabb, 6-os erősségű rengés rázta meg az atomerőműnek is helyt adó Fukushima prefektúrát Japánban. Az erőmű 3-as reaktorából fekete füstoszlop száll fel, a munkásokat evakuálták. Szennyezett a zöldségtermés, és csapvíz is. Videók!
Leonyid Kucsma volt államfő cáfolta szerdán, hogy köze lenne Georgij Gongadze újságíró meggyilkolásához, s közölte, kész minden megpróbáltatásra, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.
Folyamatosan emelkedik a hőmérséklet a fukushimai atomerőmű egyes reaktorában. A legfrissebb mérések szerint a hőmérséklet 399 Celsius fokra nőtt. A normális üzemi hőmérséklet 302 fok lenne. A hármas blokk is füstöl.
Egy egyiptomi tényfeltáró bizottság azzal vádolta meg Hoszni Mubarak volt elnököt és egykori belügyminiszterét, hogy szánt szándékkal öltek meg tüntetőket - jelentette szerdán az al-Ahrám című egyiptomi kormánylap.
Rakétatámadás érte szerda hajnalban a Gázai övezetből az izraeli Beér-Seva városát, és ebben egy ember megsebesült - közölte a hadsereg. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Dzsihád palesztin szélsőséges szervezet jelentkezett.
Ismeretlen fegyveresek megtámadtak szerdán egy mentőautót, s megöltek négy embert a szíriai Deraa városában, amely halálos áldozatokat követelő rendszerellenes tüntetések színhelye volt az elmúlt napokban - jelentette a szíriai állami tévé.
Meghaladja már a 9400-at a tíz nappal ezelőtti földrengés és szökőár halálos áldozatainak a száma Japánban, s a hatóságok több mint 14 700 eltűntről tudnak - közölte szerdán a japán rendőrség. A szakértők újabb földrengésektől tartanak.
A sugárszennyeződés miatt a japán miniszterelnök elrendelte szerdán, hogy tiltsák be a Fukushima és Ibaraki prefektúrából érkező nyerstej és zöld növények árusítását. Már 11 zöldségféléről derült ki, hogy sugárszennyezett.
Erős robbanások rázták meg Tripolit szerdán virradatkor, de a légvédelmi ütegek nem léptek működésbe - derült ki a helyi lakosok beszámolójából. Martonyi János elmondta: nincs válsághelyzet, ám nagyon sok a menekült az egyiptomi határnál.
Váratlan visszavonulót fújt Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel támadt vitájában Vlagyimir Putyin miniszterelnök. A nyugati hatalmak líbiai légicsapásaira felhatalmazó ENSZ-határozatot "keresztes hadjáratokra" mozgósító "középkori felhíváshoz" hasonlította, majd közölte, hogy "az Oroszországi Föderáció elnöke irányítja a külpolitikát", nincs helye a megosztottságnak.
Hét év börtönbüntetést kaphat az a két francia állampolgárságú férfi, akik ládába rejtve akartak kicsempészni Ukrajnából két leánycsecsemőt az ukrán-magyar határnál.