Újabb erős utórengés rázta meg kedden Japán katasztrófa sújtotta északkeleti részét. Szökőárriadót nem rendeltek el a hatóságok, a fukushimai atomerőműben újabb károk nem keletkeztek.
Benyújtotta lemondását a Mohammed Nadzsi el-Otari vezette szíriai kormány, amit Bassár el-Aszad elnök elfogadott - jelentette a damaszkuszi állami televízió.
A kubai pártlap, a Granma „kiváló vendégként” üdvözölte a hétfő éjjel Havannába érkezett Jimmy Cartert. A privát látogatást óriási érdeklődés övezi, nem csoda, hiszen a volt amerikai elnök az egyetlen, aki valaha a szigetországba látogatott.
Mínusz 45 Celsius-fok, jégviharok és százkilós csomag: ilyen körülmények közepette vág neki pénteken északi-sarki expedíciójának egy hónappal bátyja, Vilmos esküvője előtt Harry herceg, aki hadisérült bajtársaival indul a jeges vidékre.
A Külügyminisztérium konzultációra berendelte Farkas Gézát, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségének konzulját. A konzul arról beszélt, hogy Szlovákia az állami attribútumokat, mint egyfajta licencet vette át, nem pedig sok évszázados küzdelemben harcolta ki őket.
Kanadában esővízben és a csendes-óceáni partvidéken algákban észleltek a megrongálódott japán atomerőműből származó, növekvő - de a lakosságra nézve veszélytelen - radioaktív szennyezést.
Meghaladta a 11 ezret a pusztító földrengés halálos áldozatainak száma Japánban. A keddi tokiói adatok szerint a március 11-én pusztító földregésnek és szökőárnak 11 063 halottja van, az eltűntek száma 17 258.
A nemzetközi koalíció légiereje a líbiai főváros keleti részében lévő magaslatra mért csapást - jelentette hétfő este az al-Dzsazíra és az al-Arabíja arab hírtévé.
Azzal párhuzamosan, ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből - jelentette be hétfőn Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai katonai vezető.
Kissebségbe került a fehér bőrű lakosság az Egyesült Államok legnépesebb városában és vonzáskörzetében: a 2010-es népszámlálás szerint a 19 milliós New York-i metropoliszban csupán a polgárok 49,6 százaléka rendelkezik európai gyökerekkel.
Román repülőterekről is felszállhatnak amerikai légi utántöltő repülőgépek az ENSZ felhatalmazásával folyó líbiai hadművelet támogatására - jelentette be hétfőn a bukaresti köztársasági elnöki hivatal.
A szíriai tiltakozók, legalábbis egyelőre, nem kérnek amerikai segítséget - jelentette ki a The Washington Times hétfő számában Ammar Abdulhamid, a tiltakozó megmozdulások szervezőinek nem hivatalos szóvivője.
Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és családtagjait - jelentette be hétfőn az arab országot Mubarak lemondása óta irányító katonai tanács.
A Fiat szíve Olaszországban marad, az agya több helyszínen fog működni - fogalmazott az olasz televíziónak adott interjúban Sergio Marchionne a Fiat-Chrysler vezérigazgatója. Az olasz szakszervezetek újabb létszámleépítéstől tartanak.
A lisszaboni koncepció a NATO új identitását, létének értelmét hivatott biztosítani, s a líbiai hadművelet az új koncepciója első gyakorlati próbája, de a szövetség papírtigrisnek bizonyult még akkor is, ha a hadművelet bizonyított egyet s mást - állapította meg a Kommerszant című orosz lap hétfői kommentárja.
Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.
Politikai földrengésről, bizarr, de logikus korszakváltásról írtak a német lapok a hétvégi tartományi parlamenti választásokról, amelyek hatalmas nyertese a japán atomkatasztrófa és az ennek kapcsán a németországi atomerőművekről kibontakozott vita nyomán a Zöldek pártja lett.
Magas a tengervíz sugárszennyezettsége a Fukushima-1 atomerőmű ötös és hatos reaktorának közelében is, amelyek nem szenvedtek nagy károkat a március 11-i japán földrengésben és szökőárban.