George Bush arra figyelmeztetett szerdai tévébeszédében, hogy az Egyesült Államok súlyos pénzügyi válságban van, s kormányzati cselekvés híján hosszú recesszió köszönthet az amerikai gazdaságra.
A tervek szerint csütörtökön, közép-európai idő szerint kora délután indul Föld körüli útjára a következő kínai űrhajó emberrel a fedélzetén. Ez lesz a harmadik eset, hogy Kína embert küld a világűrbe, de most történik majd meg először, hogy kínai űrhajós űrsétát tesz.
Tbilisziben lassan visszatérnek a normális kerékvágásba: a gyerekek iskolába járnak, a vásárlók a legújabb kollekció darabjaiból szemezgethetnek. A területének 30 százalékát elvesztett ország lakossága azonban választ vár azokra a kérdésekre, hogy mi vezetett idáig, és vajon meg lehetett volna előzni a háborút, például úgy, hogy Dél-Oszétia bombázása helyett egyszerűen berobbantanak egy alagutat.
Az amerikai haditengerészet egyik üzemanyag-szállító hajója figyelmeztető lövésekkel tartóztatott fel a szomáliai partoknál két kalózhajót, amely üldözőbe vette a katonai járművet - jelentette be az amerikai haditengerészet szerdán.
"Nem most jött el az ideje, hogy újoncokkal próbálkozzunk" - üzente a Munkáspárt szerdán zárult idei kongresszusán a modern brit politikatörténet egyik legnépszerűtlenebb miniszterelnöke, Gordon Brown. Brit politikai kommentátorok azonban a manchesteri Labour-számvetés után sem tennének fel nagy pénzeket arra, hogy a jövő évi kongresszus szónoki pulpitusán is Brownt látják majd viszont.
Az ENSZ közgyűlésén, New Yorkban tartott gyújtóhangú beszédet kedden Mahmud Ahmedinedzsád, melyben „néhány zsarnok állam” számlájára írta a világ problémáit. Beszédében kiemelte, hogy az amerikai világbirodalom hamarosan útja végéhez érkezik.
Tízszázalékos részesedést tervez vásárolni az olasz Telecom Italiában a Moammer el-Kadhafi líbiai vezető kormányának irányításával működő, állami befektetési alap, a Libyan Investment Authority.
Több mint százezer embert menekítettek ki szerdára Kína déli partvidékén a Hagupit névre keresztelt tájfun miatt, amely óriásdagályt okozott több part menti városban.
A konzervatív Aszo Tarót, a kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökét választotta meg Japán új miniszterelnökének szerdán a tokiói parlament.
Kereket oldott egy mexikói cirkusz öttonnás elefántja, de szabad csatangolása szomorú véget ért: forgalmas országútra tévedt kedden, ahol halálra gázolta őt egy autóbusz.
Kereket oldott egy mexikói cirkusz öttonnás elefántja, de szabad csatangolása szomorú véget ért: forgalmas országútra tévedt kedden, ahol halálra gázolta őt egy autóbusz.
A terrorizmus elleni közös, megelőző jellegű fellépésre szólította a nemzetközi közösséget George W. Bush amerikai elnök kedden az ENSZ Közgyűlése előtt mondott utolsó beszédében.
Csúcsértekezletet javasolt a világ vezetőinek Nicolas Sarkozy francia elnök abból a célból, hogy "levonják a tanulságot a harmincas évek óta legsúlyosabb pénzügyi válságból".
Mihail Szaakasvili kedden a Washington Postban megjelent cikkében újra köszönetet mond azért a példátlan nemzetközi összefogásért, ami a grúz-orosz konfliktus kitörését követte. A grúz elnök szerint a Grúzia határán megjelenő többezernyi katona és páncélozott jármű felvonulására egyértelmű választ adott a nyugati világ. Úgy véli, nem lett volna hasonló a helyzet, ha országa csak egy másik Oroszországgal határos autokrata hatalom.
A szlovák oktatási miniszter nem vonja vissza a szlovákiai magyar általános iskolák negyedik osztályos tanulói számára most megjelentetett Honismeret című tankönyvet, amelyben csak szlovák nyelven tüntetik fel a szlovákiai helységneveket és földrajzi megnevezéseket.
Öngyilkosságot követett el és belehalt sérüléseibe az az ámokfutó, aki egy Finnország nyugati részén található szakiskolában automata fegyverrel lövöldözni kezdett. A támadásban legkevesebb kilenc gyermek vesztette életét.
A Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion - RAF) szélsőbaloldali német terrorista csoport 1977-ben meg akarta ölni Franz Josef Strausst, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökét, a kor egyik vezető konzervatív politikusát. Erről az éppen 20 éve elhunyt Strauss lánya, Monika nyilatkozott a Bild című népszerű német lapnak.
Több nyugat-európai NATO-tagállam lakosságának zöme erősen ellenezné, hogy hazájuk katonai erővel védje meg a szövetség kelet-európai tagjait orosz támadás esetén a Financial Times kedden közzétett felmérése szerint.