Új, munkahelyteremtő és a deficitcsökkentő gazdasági tervet ígért a kampánykörútja iowai állomásán Barack Obama. Az amerikai elnök Decorahban a terv részleteit nem ismertette.
Az amerikai hadseregnek újjá kell építenie a SEAL Team 6-t, azaz a speciális haditengerészeti alakulatát, ez pedig akár 2 évbe is telhet. A két héttel ezelőtti afganisztáni merényletben ugyanis az egység 10 százaléka veszett oda.
Akárcsak augusztus elején, a Mubarak-per első napján, úgy a másfél héttel később folytatódó tárgyaláson is infúzióra kötve, kerekes hordágyon tolták be a volt egyiptomi államfőt. A hétfői tárgyaláson csupán bemutatták az exelnök ellen szóló bizonyítékokat (CD-ket, DVD-ket), majd a pert szeptember 5-re napolták el, amelyet már nem közvetíthet az egyiptomi televízió.
A Der Spiegel szerint Orbán felülről vezérelt puccsot hajt végre, a devizahitelesek megsegítésére született árfolyamfixálás pedig a hitelportfóliók romlását eredményezheti - külföldi lapok a magyar kormány intézkedéseiről.
Gazdasági öngyilkossággal érne fel, ha bármely tagállam elhagyná a közös valuta térségét, mivel azzal a "valószínűtlenül nagy" feladattal szembesülne, hogy létre kell hoznia saját fizetőeszközét és meg kell szereznie a tőkepiacok bizalmát - mondta Yves Mersch, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja a China Business Daily kínai üzleti napilap hétfői számában megjelent interjúban.
David Cameron brit miniszterelnök szerint a múlt heti zavargások miatt a teljes kormányzati politikát felül kell vizsgálni, hogy megbirkózhassanak a felszínre került társadalmi problémákkal.
Tíz bányász vesztette életét Kína déli részén egy robbanás következtében vasárnap. Az újabb baleset azért következett be, mert rendszeresen figyelmen kívül hagyják a biztonsági előírásokat.
A gazdagok adóinak azonnali megemelését javasolja Warren Buffett, a világ egyik leggazdagabb befektetője. A New York Timesban megjelent írása szerint itt az ideje, hogy a kormányzat valóban megossza a terheket a lakosság között.
A közéleti rivaldafénytől távol, csendesen ünnepelte Fidel Castro 85. születésnapját szombaton. Kevés felhajtást csaptak az agg forradalmi ikon körül, akit ritkán látni nyilvános helyen, ám még mindig hosszú árnyékot vet a kubai társadalomra.
Húsz turistát mentettek ki a német mentőszolgálatok a bajor Alpokban egy kötélpálya kabinjából szombat reggel. A turisták előzőleg 17 órát töltöttek a kabinban 80 méterrel a föld felett.
Bár nehezebb hamisítani a márkás borokat, mint luxustáskákat vagy órákat, ennek ellenére a híres – főként francia – bormárkák utánzatai elárasztják Kínát, a hamisítás hazáját.
Feltételezhető, hogy ricin nevű méreggel végrehajtott támadásra készül az Egyesült Államokban az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a The New York Times.
A brit belügyminisztérium nem engedélyezi az Angol Védelmi Liga holnapra tervezett felvonulását. A hétvégén is marad a megerősített rendőri jelenlét Londonban.
54 méter magas sátrat húznak a Fukushima-1 reaktor fölé. Az üzemeltető abban bízik, hogy a burkolat megakadályozza majd a további radioaktív agyagok tovább terjedését.
Egy baloldali párthoz tartozó jogász volt az a férfi, aki lövöldözött csütörtökön az észt védelmi minisztérium épületében - közölte aznap este az észt rendőrség, miután azonosította az incidens során lelőtt támadót.
A brit miniszterelnök ismét bűnözésnek minősítette az angliai zavargásokat. David Cameron elismerte, hogy a rendőrség is hibázott, amikor csupán „közrendészeti problémaként” kezelte a történteket.
A több napig tartó randalírozások, gyújtogatások és fosztogatások után viszonylagos nyugalom volt csütörtökre virradóra a nagy-britanniai városokban, ahol rendőrök ezrei ügyeltek a biztonságra.
Londonban élő olvasóink, illetve kint dolgozóknak a családtagjai számoltak be az fn.hu-nak az ottani helyzetről. Bezárt és bedeszkázott boltok, baseballütős fosztogató bandák és felborított kocsik. Helyzetkép egyes londoni kerületekből.