Nagyvilág

A rendőrök is hibáztak Cameron szerint

A brit miniszterelnök ismét bűnözésnek minősítette az angliai zavargásokat. David Cameron elismerte, hogy a rendőrség is hibázott, amikor csupán „közrendészeti problémaként” kezelte a történteket.

“Nem fogjuk megengedni, hogy a félelem légköre uralkodjon el az utcáinkon” – ígérte a brit miniszterelnök, amikor a parlament rendkívüli ülésén értékelte az utóbbi napok eseményeit. David Cameron megerősítette, hogy bűncselekménynek tartja, amit a randalírozók tettek, de arról is beszélt a képviselők előtt, hogy a rendőrség is hibázott.

„Túl kevés rendőrt vezényeltek az utcákra, és nem működött az a taktika, amelyet választottak. A rendőrség kezdetben közrendészeti problémaként kezelte a helyzetet, és nem bűncselekményként” – mondta a kormányfő.

David Cameron megerősítette, hogy a hétvégén is marad a megerősített rendőri jelenlét az utcákon, és ha szükséges, vízágyúkat és gumilövedékeket is bevethetnek a rendbontók ellen. Eddig több mint 1500 embert vettek őrizetbe a zavargásokkal kapcsolatban Angliában.

A rendőrök felszólíthatják majd az embereket, hogy vegyék le az arcukat eltakaró maszkot vagy sálat, ha úgy ítélik meg, hogy bűncselekményt terveznek. A miniszterelnök azt ígérte: ezentúl jobban odafigyelnek a közösségi oldalakra is, hogy megakadályozzák a zavargások szervezését.

Arról is beszélt, hogy kártérítésre számíthatnak az államtól azok, akiknek lakásukban vagy üzletükben károk keletkeztek a zavargások miatt.

Az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Ed Miliband azt kérte a kormányfőtől, hogy a történtek után vizsgálja fölül a rendőrségi kiadások tervezett csökkentését.

Nick Clegg miniszterelnök-helyettes szerint a kormánynak az a fő kötelessége, hogy megmutassa: „biztonságban tudja tartani az utcákat.” A Liberális Demokrata Párt vezetője a BBC 4 rádióban azt mondta: mindenkinek alapvető igénye, hogy biztonságban tudja otthonát, üzletét és lakóhelyét az olyan időkben is, mint a mostani.

A brit parlament illetékes bizottsága megszavazta, hogy vizsgálják ki, mi okozta a zavargásokat.

Már csaknem százezren írták alá a kormány honlapján azt az elektronikus petíciót, amely azt javasolja, hogy a zavargóktól vonják meg az állam által eddig nekik juttatott támogatásokat és segélyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik