Nagyvilág

Brit zavargások: 200 millió font kár

A brit biztosítótársaságok becslései szerint akár a 200 millió fontot is elérhetik az utóbbi napok zavargásai által okozott károk.

A brit biztosítótársaságok szövetsége megduplázva eredeti becslését 200 millió fontban határozta meg az üzletekben és a lakásokban okozott károkat, amelyeket a Londonon és több brit vidéki nagyvároson végigsöprő erőszakhullám okozott. Ez az összeg még változhat, ahogyan a biztosítók kivizsgálják az egyes eseteket.

Aggasztó a helyzet

Shaa Wasmund, a Smarta.com üzleti tanácsadó hálózat alapítója szerint még hetekig eltarthat, mire sikerül pontosan összesíteni a rendbontások által okozott károkat, mivel sok kisebb üzletet is érintettek a fosztogatások. “Leginkább ezeknek a kisebb boltoknak a helyzete aggasztó, mivel számukra a történtek akár végzetesek is lehetnek” – figyelmeztetett a szakértő.

A zavargások okozta károkról szóló 1886-os jogszabály szerint a biztosítók és a biztosítottak is benyújthatnak kárpótlási igénylést a rendőrség ellen, mert annak nem sikerült fenntartania a rendet. Erre általában 14 napos határidő áll rendelkezésre, de ezt ebben az esetben 42 napra hosszabbította meg a kormány a héten.

Megrongált városrészek

David Cameron miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint a kifosztott üzletek támogatására a kormány azt tervezi, hogy hosszabb határidőt hagy nekik az adók befizetésére. Az adóhatóság azt ígérte, megoldást dolgoznak ki az olyan esetekre is, amikor az adózás tárgya tönkrement vagy eltűnt.

A kormányfő a parlament rendkívüli ülésén azt is kijelentette, hogy 10 millió fontot biztosítanak a megrongált városrészek helyreállítására. Az állam továbbá 20 millió fontot különít el a kifosztott üzletek támogatására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik