A londoni terrortámadások nem befolyásolják annak az esélyét, hogy a G8 résztvevői megegyezzenek a tárgyalt témakörökben – mondta Jack Straw, brit külügyminiszter. A politikusok a tanácskozás utolsó napján a kereskedelem, segélyek és az adósságról tárgyalnak.
Kijelölt bagdadi nagykövetének meggyilkolása után Egyiptom csütörtök este úgy döntött, hogy ideiglenesen bezárja iraki diplomáciai képviseletét és hazahívja annak személyzetét.
Elkezdték a londoni Euston metróállomás kiürítését a péntek reggeli csúcsforgalomban egy gyanús csomag miatt. A táskát a rendőrség azonnal elszállította, és így az evakuálást - is megszakították írja a Spiegel Online.
Feltehetően időzített gyújtószerkezettel hozták működésbe azokat a robbanóanyagokat, amelyek a Londonban elkövetett merényletek során robbantak három földalattiban és egy emeletes buszon.
A londoni merényletektől függetlennek minősítette a budapesti bevásárlóközpontok elleni csütörtöki bombafenyegetéseket a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában részt vevő politikai államtitkár.
Több száz ingázó a csütörtök estét kénytelen volt Londonban tölteni, mivel a tömegközlekedés leállt. Közülük sokan azzal vádolták meg a szállodákat, hogy a fővárosi krízist kihasználva megemelték az áraikat.
A csütörtöki terrortámadás után kezd visszatérni az élet a régi kerékvágásba Londonban. A metróvonalakat – kettő kivételével – megnyitották, a buszközlekedés zavartalan.
A brit rendőrség és a biztonsági szolgálatok "a létező legintenzívebb" akciót indítják annak érdekében, hogy törvény elé lehessen idézni a Londonban elkövetett csütörtöki merényletsorozat elkövetőit - mondta csütörtök este a brit kormányfő.
A London központjában július 7-én történt robbantások következtében megbénult a tömegközlekedés, több utat lezártak. Ez megnehezítheti a belvárosból a repülőterekre, illetve a repülőterekről London belvárosába jutást. Ezt a ma és holnap (július 7-8.) Londonba érkezők vegyék figyelembe.
A Külügyminisztérium egyelőre nem tud arról, hogy magyar áldozata lenne a csütörtök délelőtti londoni robbanássorozatnak - közölte a tárca helyettes szóvivője, Szabó Ferenc.
Nem véletlen, hogy akkor ütötte fel ismét a fejét az Újvilágból az öreg kontinensre áttelepült terrorizmus, amikor randevút adnak egymásnak a terrorizmus elleni küzdelemtől hangos világpolitika legfontosabb szereplői.
Gyurcsány Ferenc magához hivatta a nemzetbiztonságért felelős legfontosabb tisztségviselőket. A magyar nemzetbiztonsági szervek folyamatosan tájékozódnak brit kollégáiknál. A Külügyminisztérium nem tud magyar áldozatról.
A "Titkos társaság – al-Kaida Európában" nevezetű terrorszervezet vállalta magára a londoni merényleteket. A Spiegel Online birtokába került levélben a terroristák Olaszországot és Dániát figyelmeztették.
A brit rendőrség hivatalos közlése szerint már 38 halottja és közel 700 sebesültje van a csütörtök délelőtti londoni merényleteknek. A brit fővárosban négy robbantás történt, egyes információk szerint a merényleteket az al-Kaida magára vállalta.
Nézze meg képeinket a helyszínről!
A máltai parlament egyhangúlag ratifikálta szerda este az Európai Unió alkotmányát, amelynek jövője az elutasító francia és holland népszavazás után egyelőre bizonytalan.
Afrika nyomorának enyhítése és a globális felmelegedés a fő témái a nyolc vezető ipari hatalom (G8) skóciai csúcstalálkozójának, melynek az Edinburgh-tól északra fekvő Gleneagles kisváros, acélkordonnal körbekerített kastélyszállója ad otthont.