Nagyvilág

A támadás utáni nap

A csütörtöki terrortámadás után kezd visszatérni az élet a régi kerékvágásba Londonban. A metróvonalakat – kettő kivételével – megnyitották, a buszközlekedés zavartalan.

Bár folyamatosan nő a híradásokban az áldozatok száma, az élet kezd visszaállni a régi rendbe. A 12 londoni metróvonal nagy részét megnyitották, csupán kettőt – Circle, Hammersmith & City – nem adtak még vissza az utazóknak. Ezek voltak egyébként a tegnapi támadásban érintett földalattiszakaszok.

A BBC információi szerint a buszközlekedés is normalizálódott, viszont London forgalmi hatósága felszólította az utasokat, hogy nagyon figyeljenek, és tartsák kézben a csomagjaikat, azokat semmi esetre se tegyék le a földre.

Még érződik persze a tegnapi események hatása is, a Corriere della sera tudósítása szerint a King’s Cross állomás környékén, ahol tegnap 22 ember vesztette életét, csak rendőrök és mentősök láthatók. Ugyanígy a belváros több utcája is le van még zárva.


A Scotland Yard csütörtök esti bejelentése szerint legalább harmincnyolc halálos áldozatot követelt a csütörtöki terrortámadás, és a sérültek száma eléri a hétszázat. A milánói Corriere della sera adatai szerint viszont már meghaladta a félszázat is a halottak száma.

A Financial Times információi szerint a brit Pool Re biztosítótársaság fedezi majd a londoni terrortámadás során keletkezett károk nagyobb részét. A lap szakértőket idézve arról ír, hogy korai még számszerűsíteni a károk pontos összegét. A legtöbb veszteséget mindenesetre a londoni tömegközlekedés szenvedte el. A Merrill Lynch első becslése szerint mintegy 1 milliárd fontra, azaz 1,5 milliárd euróra tehetők a károk.

Félárbocon a zászló


Feltehetően időzített gyújtószerkezettel hozták működésbe azokat a robbanóanyagokat, amelyek a Londonban elkövetett merényletek során robbantak három földalattiban és egy emeletes buszon – vélekedett péntekre virradó éjjel egy amerikai, terrorellenes szakértő. A nyomozásban részt vevő, de neve elhallgatását kérő szakértő szerint minderre azok a nyomozati bizonyítékok utaltak, amelyeket a romok között találtak. A nyomozati szakértők egyébként azon a véleményen vannak, hogy a madridi terrortámadásoktól eltérően a robbanószerkezeteket Londonban nem mobiltelefon segítségével hozták működésbe, a mobiltelefonok ugyanis a földalatti-alagutakban gyakran nem működnek – tette hozzá.


Londonban csütörtökön félárbocra eresztették a brit lobogót az uralkodói rezidencián, a Buckingham-palotán. Diana hercegnő 1997-ben bekövetkezett halála óta ez most először fordult elő. A Buckingham-palota árbocán – ha II. Erzsébet királynő otthon tartózkodik – a brit királyi család lobogója, a Royal Standard látható, de ezt soha, még az uralkodó halála esetén sem engedik félárbocra, mert a lobogó nem a mindenkori királyt vagy királynőt, hanem a monarchia folyamatosságát jelképezi. Diana halála után vezették be, hogy nemzeti gyászesemények alkalmával a brit zászlót, a Union Flaget vonják fel, majd eresztik félárbocra a palotán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik