Külföld

Gyurcsány berendelte Benét, Lamperthet és Tóthot

admin
admin

2005. 07. 07. 13:43

Gyurcsány Ferenc magához hivatta a nemzetbiztonságért felelős legfontosabb tisztségviselőket. A magyar nemzetbiztonsági szervek folyamatosan tájékozódnak brit kollégáiknál. A Külügyminisztérium nem tud magyar áldozatról.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök délután 2 órára magához kérette Lamperth Mónika belügyminisztert, Bene László országos rendőrfőkapitányt és Tóth Andrást, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárt, hogy megbeszéljék a londoni terrortámadás utáni teendőket.


A kormányfő egy csütörtöki nyilatkozatában, a londoni robbantássorozatra reagálva elmondta: nem elfogadható semmilyen erőszak, nem elfogadható a demokratikus kereten kívül semmilyenfajta érdek- és akaratérvényesítés. „Nem elfogadható, hogy bárhol, Londonban, vagy a világ bármely más táján, védtelen emberek – felnőttek és gyerekek – szenvedő alanyai legyenek kevesek elfogadhatatlan terrorjának” – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: vannak, akik egy ország nyugalmát, egy ország sikereit megengedhetetlen módon kívánják megzavarni.


A magyar Külügyminsztérium szóvivői irodája közölte, hogy Magyarország elítél minden civil lakosok elleni támadást. A szaktárcánál közölték, egyelőre nincs tudomásuk magyar sérültekről, de jelenleg nagyon nehéz a kommunikáció Londonban, így ők is csak a hírügynökségek adatai alapján tájékozódnak.


A magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok közben folyamatosan tájékozódnak Nagy-Britannia elhárítási és hírszerzési szerveinél. A magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok percekkel a londoni robbantások után érintkezésbe léptek Nagy-Britannia elhárítási és hírszerzési szerveivel, az információkról pedig referálnak Tóth Andrásnak, a polgári titkosszolgálatok irányításában közreműködő államtitkárnak. Ezek fényében a későbbiekben születhet döntés az esetleg szükségessé váló magyarországi fokozott biztonsági intézkedésekről.


 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.