Az LMP-ből kizárt Kassai Dániel szerint koncepciós eljárással távolították el a pártból, ezért bíróságra megy. LMP-tag nem akar lenni, de a politizálást folytatja. Interjú.
A testület szerint a Class FM-et működtető Advenio Zrt. nem megfelelő üzleti tervet nyújtott be az országos kereskedelmi rádiós pályázatra, ezért zárta ki a pályázatból. A győztes így nagyon nagy valószínűséggel a Vajna-közeli Hold Reklám Kft. lehet.
A Médiatanács kizárta az országos pályázatból a Class FM-et. Bakai Mátyás, a pályázaton egyedül maradó kft. tulajdonosa néhány hónapja még Andy Vajnának dolgozott, sőt a cég jelenleg is a Rádió 1 partnere.
A Médiatanács jelenleg is zajló ülésén születik meg a döntés, ahol megváltoztatják korábbi határozatukat Andy Vajna rádiójának békéscsabai győzelméről. A mostani döntéssel egyébként valójában ismét Vajnának kedveznek.
Csúnya pofára esés lett a Bell Pottinger és a Gupta-csoport ügyének vége, miután a nevüket összefüggésbe hozták egy rasszistának minősített dél-afrikai gyűlöletkampánnyal.
Alig pár óra telt el azóta, hogy Simicska Ádám a 24.hu-nak azt mondta, tagja a Fidesz II. kerületi ifjúsági szervezetének, de a Fidelitas máris kizárná sorai közül.
Időseket fosztottak ki egy banda tagjai, de az ügyükben nem lesz egyszerű másodfokú ítéletet hozni. Az Alkotmánybíróság ugyanis kemény feltételeket támasztott az eljáró bírókkal szemben.