Sport

Tették a dolgukat, mégis kizártak két bringást a Touron

A walesi Luke Rowe-t és a német Tony Martint kizárták a Tour de France országúti kerékpáros körversenyről a szerdai, 17. szakasz után.

A nemzetközi szövetség (UCI) és a szervezők közleménye szerint az Ineos és a Jumbo-Visma versenyzője fegyelmi vétséget követett el, amikor meg nem engedett módon akadályozta riválisát a Pont du Gard és Gap közötti 200 kilométeres etap során. Martin meglökte Rowe vállát, ő pedig ezt követően megragadta ellenfele nyakát.

Rowe úgy nyilatkozott, csupán annyi történt, hogy csinálták a dolgukat, harcoltak a jobb pozícióért, és a befutót követően sportszerűen kezet fogtak egymással, ezért egyikük sem érdemelte meg a kizárást.

Az Ineos menedzsere, Dave Brailsford hihetetlenül keménynek nevezte a döntést, amely ellen fellebbeztek is. Hozzátette, ilyesmi minden nap előfordul a versenyen.

A címvédő és az összetett második helyén álló Geraint Thomas, illetve a mögötte harmadik Steven Kruijswijk is elveszítette egyik csapattársát, hiszen előbbinek Rowe, utóbbinak Martin nem tud segíteni a folytatásban.

A szerdai szakaszt az olasz Matteo Trentin nyerte, aki pályafutása harmadik sikerét aratta a Touron. Összetettben a francia Julian Alaphilippe megőrizte első helyét.

Csütörtökön az Embrun és Valloire közötti 208 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a vasárnapi párizsi befutóig.

Eredmény, 17. szakasz, Pont du Gard-Gap, 200 km:

1. Matteo Trentin (olasz, Mitchelton-Scott) 4:21:36 óra
2. Kasper Asgreen (dán, Deceuninck – Quick-Step) 37 mp hátrány
3. Greg Van Avermaet (belga, CCC) 41 mp h.

 

Az összetett élcsoportja:
1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck – Quick-Step) 69:39:16 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:35 perc hátrány
3. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 1:47 p h.
4. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 1:50 p h.
5. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS) 2:02 p h.
6. Emanuel Buchmann (német, BORA-hansgrohe) 2:14 p h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik