A valaha volt legidősebb brit uralkodóként, III. Károly néven, 73 évesen lép trónra az eddigi walesi herceg, aki királyként talán még kevesebbet beszélhet majd, mint hetven évet végig trónörökösködve.
IX. Leó azért érkezett Pozsonyba, hogy békét közvetítsen a magyar király és a német-római császár között. A XX. század derekáig nyomós ok kellett, hogy a Szentatya elhagyja Rómát.
Az angol VIII. Henrik feleségének lenni nem volt életbiztosítás, bár még Boleyn Anna ült mellette a trónon, a király máris kiszemelte a következő hitvesét.
Közel negyven éven át vezette Spanyolországot I. János Károly. A 2014-ben lemondott 82 éves uralkodó ellen nyomozás indult hazájában, a vádak pedig olyan súlyosak, hogy akár börtönbe is kerülhetne. Nemzeti hősből a monarchia szégyene lett.