Tudomány

Erről szólt III. Károly első uralkodói üzenete

Néhány hónapja elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynőről emlékezett meg vasárnap közvetített, királyként elmondott első karácsonyi üzenetében III. Károly, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója – írja az MTI. A király hangsúlyosan szólt a megélhetési nehézségekkel küszködőkről és a háborús övezetekben élőkről is.

A király a brit uralkodócsalád legnagyobb rezidenciáján, a windsori kastélyban mondta el az Egyesült Királyság és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség népeihez intézett első karácsonyi üzenetét. A beszédet a kastély Szent György-kápolnájában rögzítették, ott, ahol II. Erzsébet királynőt és néhai férjét, III. Károly édesapját, az életének 100. esztendejében tavaly elhunyt Fülöp edinburghi herceget végső nyugalomra helyezték.

III. Károly elmondta: a karácsony különösen szívbemarkoló időszak azok számára, akik a közelmúltban veszítették el szeretteiket. Úgy fogalmazott: a karácsony soha ki nem hunyó fényességének ereje édesanyja istenhitének meghatározó eleme volt, de ugyanígy meghatározta az emberekbe vetett hitét is.

A király megemlékezett mindazokról is, akik világszerte háborús konfliktusokkal, éhínséggel, természeti katasztrófákkal kénytelenek szembesülni, vagy azt számolgatják, hogy miként tudják kifizetni számláikat, miként tudnak élelmet és meleg otthont biztosítani családjuknak.

A brit uralkodó hangsúlyt helyezett arra, hogy a kereszténység mellett más nagy vallások követőit is megszólítsa első karácsonyi televíziós beszédében. Kijelentette: az elmúlt évben a templomok, a zsinagógák, a mecsetek és a szikh imaházak erejüket egyesítve gondoskodtak az éhezők élelmezéséről és nyújtottak szeretet, támogatást a rászorulóknak.

A vasárnap közvetített karácsonyi üzenetében az uralkodó hangsúlyozta: a karácsony mindenekelőtt a kereszténység ünnepe, a sötétséget legyőző fény ünneplése azonban túlterjed a vallásokat, hiteket elválasztó határokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik