Nagyvilág

Meghalt az egykori görög király, II. Konstantin

Kirsty Wigglesworth / WPA Pool / Getty Images
Kirsty Wigglesworth / WPA Pool / Getty Images
A korábbi uralkodó 82 éves korában hunyt el Athénban.

II. Konstantin egészségi állapota – több agyvérzése és súlyos tüdőgyulladása után – az utóbbi hetekben fordult egyre rosszabbra – írta a görög sajtó alapján az MTI. Kormányzati források szerint Athén északi részén, családja egykori nyári rezidenciájának erdős területén helyezik majd örök nyugalomra. II. Konstantin volt Görögország utolsó királya, 1964-ben lépett trónra.

Rövid uralkodása alatt a hadsereg átvette a hatalmat, a király ellenpuccsa pedig kudarcba fulladt, száműzetésbe kényszerült. A katonai hatalom 1973-ban eltörölte a monarchiát, amit egy saját népszavazással fogadtatott el. A junta bukását követően, egy 1974-ben tartott újabb referendum is megerősítette a monarchia eltörlését. II. Konstantin 2013-ig családjával Londonban élt, utána költöztek vissza Görögországba.

II. Konstantin 1940. június 2-án született. Családja több szálon kötődik több uralkodói dinasztiákhoz. Nővére, Zsófia hercegnő 1962-ben ment feleségül I. János Károly spanyol királyhoz, ő maga 1964-ben vette feleségül Anna-Mária dán királyi hercegnőt, II. Margit királynő húgát, Öt gyermekük született. Amikor legkisebb fia két éve megnősült, az Euronews tudósítása szerint a ceremónián több külföldi királyi család is képviseltette magát, jelen volt Zsófia spanyol királyné, Beatrix brit hercegnő és Benedikte dán hercegnő.

Laptársunk, az nlc.hu korábban arról írt, hogy az elhunyt exkirály nagyon jó kapcsolatot ápolt másodunokatestvérével, III. Károly brit királlyal, és ő az egyik keresztapja a trónörökösnek, Vilmos hercegnek is. II. Konstantin egyébként 1960-ban részt vett a római olimpián, ahol vitorlázásban csapatával aranyérmet szerzett a sárkányhajó (dragon class) kategóriában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik