kézilabda bajnokok ligája
Hordágyon vitték le, még nem tudni, kell-e műteni.
Két nyeretlen mérkőzés után most elég magabiztosak voltak.
Az első félidőre nincsenek jelzők.
De ez nem lesz könnyű, veszélyes ellenfél jön a Bajnokok Ligájában.
Kevés pozitívum volt a Fradi Bajnokok Ligája-mérkőzésében, ez volt az egyik.
Átgázolt ellenfelén a Győri Audi ETO KC.
Azt mondták, öt-hat hónapig nem tud majd játszani, erre csodálatos módon felbukkant az edzésen.
Elege lett a fejetlenségből.
Három meccsen a mostani már a második vereség volt.
Egy hát mögötti gólpassz alapból is szép, de Antonio Areia még csavart egyet a dolgon.
Már kilenccel is vezetett, végül nagy izgalmak közepette nyert a magyar bajnoki ezüstérmes.
Sebastian Frimmel varázsolt a kézilabda Bajnokok Ligájában.
A magyar bajnok most Európa topcsapata.
A védők talán még most sem értik, mi történt.
A cseh Baník Most a selejtező házigazdájaként jutott el a nagycsapatok közé.
Marijana Lojanicam férfi és női kézilabdacsapatoknál is bizonyított már.
2024-ig minden évben Magyarországon rendezik a Bajnokok Ligája négyes döntőjét.
A szegediek fellebbeztek, hiába.
Görbicz Anitát és Háfra Noémit is megelőzte a szavazáson.
Megnézték, hogy a Bajnokok Ligája-érában mely kluboknak a legjobb a győzelmi mutatója.
Sorsoltak a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
Október 4-én kezdődik majd a csoportkör.
Elkészült a férfi résztvevők csoportbeosztása is.
Beosztották a már ismert csapatokat erőrangsor szerint.