Sport koronavírus

Az EHF törölte a kézi-BL budapesti négyes döntőjét

A koronavírus-járvány miatt szeptember 3-6. közöttre halasztották korábban a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét, azonban a magyar szövetség pénteki közleménye szerint az Európai Kézilabda Szövetség (EHF)

törölte az eseményt.

Folyamatosan vizsgálták a világegészségügyi helyzetet, végül a csapatok és a játékosok egészsége érdekében hozták meg ezt a döntést. Értelemszerűen az egymérkőzéses negyeddöntőket sem rendezik meg így.

Nem tudunk mit tenni, mint alkalmazkodunk a kialakult helyzethez, és elfogadjuk az EHF döntését, még akkor is, ha folyamatosan arra készültünk és azért dolgoztunk, hogy szeptemberben, vagy esetleg később meg tudjuk rendezni a BL-végjátékot

– mondta Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára.

„Csalódottak vagyunk és nagyon sajnáljuk, hogy le kell mondanunk az eseményről, amely mind a Győri Audi ETO, mind a magyar szurkolók és a magyar kézilabda számára hagyományosan az év egyik csúcseseménye. Idén nem kerülhet rá sor, ami mindannyiunk számára fájdalmas, nehéz megbékélni a helyzettel.”

A négyes döntőre megvásárolt jegyek árát a szervezők teljes egészében visszatérítik a vásárlóknak. A törlés nincs hatással a következő BL-szezonra, ami majd a szeptember 12-13-i hétvégén rajtol majd. A csoportsorsolás július 1-jén lesz.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik