kézilabda bajnokok ligája
Pedig elég komoly hátrányban volt a magyar csapat, de 2015 novembere óta először le tudta győzni francia riválisát.
Az utolsó percben megnyerhette volna a meccset a Szeged, de ha nincs Mikler Roland, akár el is veszíthette volna.
Hosszú idő után ez lesz az első olyan kézilabdaszezon, ahol a Szegedet tartják esélyesebbnek.
Óriási csatával indította a Bajnokok Ligáját a Ferencváros.
A nézők visszatérésével újra másik arénára volt szükség.
Kisorsolták a következő szezon csoportjait.
Két magyar kézis klubja viszont hoppon maradt.
Ekkora különbség még sosem volt a döntőben.
Amikor ki lehet dobni a papírformát.
A BL-bronzmeccs volt pályafutása utolsó nemzetközi meccse.
A címvédő Győri Audi ETO KC hetesekkel kikapott a Brest elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben szombaton. Keseregni azonban nem volt idő, hiszen vasárnap
Átgázolt ellenfelén a tavalyi BL-győztes.
A gyenge első félidő után feltámadt a Győr, le is zárhatta volna a meccset, de nem sikerült. Végül hetespárbaj döntött, ahol a franciák voltak a higgadtabbak és pontosabbak.
Küzdeni akarásban a budapesti final fourban sem lesz hiány.
Volt egy olyan időszak, amikor 18 percig nem szerzett akciógólt a magyar csapat.
A sorozat címvédője túl nehéz ellenfélnek bizonyult.
Meccs nélkül dőlt el a továbbjutás.
Gyakorlatilag formalitás a visszavágó.
El is döntötte a magyar csapat a továbbjutást ezzel.
Nem vállalják a kockázatot.
Kész a rájátszás menetrendje.
Nem reménytelen a Buducnost elleni visszavágó.
Le sem kellene játszani a visszavágót.