A Tisza jelölteket állított, a Fidesz pedig azt, hogy Magyar Péterék macskaadót vezetnének be. Közben asztalon egy orosz-ukrán béketerv. A Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Kerner Zsolt elemezte a hét politikai eseményeit.
A legélesebb kérdés az új pápa személyét érintően az lesz, hogy folytatja és sikerre viszi-e az elődje reformtörekvéseit, vagy ellenkezőleg, igyekszik „visszacsinálni” őket.
Az ellenzéki frakciók csak egymással összefogva tudnának ellenjelöltet állítani a Fidesz államfőjelöltjével szemben, ám a jelek szerint a legtöbben nem érdekeltek ebben – így a fókusz most a közvetlen államfőválasztás kérdésére került.
A közigazgatási és területfejlesztési minisztert az elsők között említik a belső mérések az ATV szerint, amikor Novák Katalin utódját keresik a Sándor-palotába.