izraeli-palesztin konfliktus
Szemtanúk beszámolója szerint a hajánál fogva rángatták és az izraeli zászlót is megcsókoltatták vele. Inni és enni sem kapott eleget, számos jogsértést követhettek el ellene.
Az elmúlt napokban több befolyásos állam is elismerte a palesztin államot, így már az országok négyötöde támogatja a kétállami megoldást: Izrael és Palesztina egyidejű létezését. Ennek a realitása azonban minden korábbinál távolabbinak tűnik. Lapunknak Csicsmann László segített értelmezni a helyzetet.
A Gázai övezetben dúló élelmezési válságot heves viták övezik, miközben sokszor alapvető, a témával kapcsolatos kifejezések keverednek. Élelem- vagy élelmiszerbiztonság, éhezés vagy éhínség?
A befutó előtt rendőrsorfal nézett szembe a palesztin zászlókat lobogtató protestálókkal.
A vállalat egyik szoftverének segítségével hallgatgatják le izraeli titkosszolgálatok a plesztinokat.
A művei után járó jogdíjakat felajánlotta egy Nagy-Britanniában betiltott palesztinpárti szervezetnek.
Attól tartanak, hogy a hadsereg tervezett műveletei veszélybe sodorják szeretteiket.
Öt-hét évre vonatkozó fegyverszünetet irányoztak elő.
Borospincében üzemelő katonai frontkórházat és az esküvőjére lőfegyverekkel készülő vőlegényt bemutató fénykép is versenybe szállt a díjért.
A palesztin halottak száma az ötvenezret közelíti.
Heti válogatásunk helyett ezúttal az év képeiből összeállított galériával jelentkezünk, melyben az AFP hírügynökség fotósaira támaszkodtunk.
Széles körben elterjedtek a fosztogatások és a szűkössé vált erőforrásokért vívott harcok.
A közel-keleti konfliktus az ENSZ strukturális kudarcát mutatja.
Kilenc ember meghalt, harmincnégy pedig megsebesült, amikor szombaton rakétatalálat ért egy futballpályát az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon - jelentette az izraeli 13.
Újabb iskolaépületet ért izraeli légitámadás a Gázai övezetben: legkevesebb harminc ember életét vesztette az övezet középső részén lévő Deir al-Balahban - közölték szombaton a palesztin egészségügyi hatóságok.
Hán Júniszban három nap alatt összesen 170 ember halt meg az izraeli támadásokban, közölte a Hamász irányította gázai védelmi minisztérium.
Az AP szerint egy csecsemő is az áldozatok között van abban az iskolában, amelyre szombaton csapást mért az izraeli hadsereg.
Donald Trump volt amerikai elnök, mielőtt találkozott volna az Egyesült Államokban tárgyaló Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, „tisztelhetetlennek” nevezte Kamala Harris alelnök gázai háborúval kapcsolatos nyilatkozatát.
Élő hírfolyam az izraeli-palesztin konfliktusról.
A május 25. és 31. közötti időszak eseményeiből állítottuk össze fotógalériánkat.
Izraelnek végre kell hajtani a Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteki határozatát, és azonnal le kell állítania a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban folytatott katonai offenzíváját – hangsúlyozta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az X-en közzétett szombati bejegyzésében.
A Reuters riportban számol be arról, hogy az Egyiptomból a Gázai övezetbe való belépésre váró élelmiszer egy része rohadni kezdett, mivel a rafahi határátkelő harmadik hete zárva tart a segélyszállítmányok előtt – mindeközben a palesztin területen élők helyzete egyre romlik, egy globális éhségfigyelő 2,3 millió embert fenyegető éhínségre figyelmeztet.
Több szervezet és ország is bírálta kedden, hogy az izraeli hatóságok az "al-Dzsazíra törvényre" hivatkozva lefoglalták az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség felszereléseit és leállították a hírügynökségnek a Gázai övezet északi részéről sugárzott élő adását.