isis
A nép, amelynek sosem volt önálló állama, most a terroristák kalifátusa ellen háborúzik. Jászberényi Sándor, a Hír24 újságírója a kurdok földjéről, a frontvonalból tudósít.
2014. 08. 26. 15:27
Egy géppuskafészek mellől kiáltotta ezt Jászberényi Sándor az ISIS szélsőségeseinek. Aztán személyesen fogadta a kurdok vezérkari főnöke. Iraki krónika - negyedik rész.
2014. 08. 26. 12:41
Egy nép, amelynek sosem volt önálló állama, most a terroristák kalifátusa ellen háborúzik. Utazás Kirkukba, közös pálinkázás egy kurddal, kihallgatás és öngyilkos merényletek.
2014. 08. 24. 18:33
Isis-nek nevezték el kollekciójukat. Korábban az Iszlám Állam is ezen a néven futott.
2014. 08. 24. 10:57
Az Iszlám Állam megjelentetett kedd este az interneten egy videót, amelyen állítólag James Foley két éve eltűnt amerikai újságíró lefejezése látható.
2014. 08. 20. 10:29
Maga mögé utasította az al-Kaidát és fanatikus hadsereget verbuvált. Senki sem tudja, éppen hol van és mit csinál, de hiszik, hogy ő a megváltó. Bemutatjuk Ibrahim kalifát, az Iszlám Állam vezetőjét. Egy kortárs népirtó portréja.
2014. 08. 14. 17:00
Az iraki beavatkozás pro és kontrái az amerikai politikában.
2014. 08. 12. 18:19
Valamint 16 ezer adag ételt és hozzá ivóvizet juttattak el a hegyek közé menekült kurdoknak.
2014. 08. 10. 07:34
Az ISIS harcosai megcsonkítják, keresztre feszítik ellenségeiket, de olyan is történt, hogy levágott fejekkel szelfiztek. Nem csak a Közel-Keletet fenyegetik. Belgiumban és Nagy-Britanniában is toboroznak.
2014. 08. 08. 13:31
A szervezet csütörtökre virradóra kerítette hatalmába az észak-iraki Karakost, ahonnan tízezreket űztek el otthonukból.
2014. 08. 07. 11:57
Már a törökországi kurdok is beszálltak az Iszlám Állam zélsőséges szunnita szervezet fegyveresei ellen folyó harcokba.
2014. 08. 05. 20:43
Jónás prófétát a zsidók és a muzulmánok is tesztelik, az állítólagos temetkezési helyén emelt mecsetet a dzsihadisták mégis felrobbantották.
2014. 07. 24. 21:09
Iraki lázadók arra kényszerítik a nőket és a fiatal lányokat, hogy női körülmetélést hajtsanak végre.
2014. 07. 24. 16:19
Először állt nyilvánosság elé az iraki és szíriai területeket elfoglaló szélsőséges Iszlám Állam nevű szervezet vezetője.
2014. 07. 06. 20:21
A biztonságpolitikai szakértő szerint kiképzett iszlám harcosként térnek vissza Európába az Irakban és Szíriában harcoló muzulmán fiatalok.
2014. 07. 02. 08:38
Az Irak jelentős területeit meghódító szunnita milícia olyan erővé nőheti ki magát, amely képes a térség más államait is destabilizálni - jelentette ki az elnök.
2014. 06. 22. 21:50
Teherán egyrészt nem tud elegendő fegyver minőségű urániumot előállítani, másrészt nem meri ezt megtenni.
2012. 01. 26. 09:18