Nagyvilág

Iránnak idén sem lesz atombombája

Teherán egyrészt nem tud elegendő fegyver minőségű urániumot előállítani, másrészt nem meri ezt megtenni.

Nem valószínű, hogy Irán idén közelebb jut az atomfegyver megvalósításához – állítja friss jelentéstervezetében a washingtoni székhelyű Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet (ISIS). “Nem valószínű, hogy Irán 2012-ben áttörő lépést tesz az atomfegyver előállítása terén, aminek legnagyobb részt az az oka, hogy nem meri ezt megtenni”. Az elrettentés tényezői maguk a kilátásba helyezett szankciók, valamint az, hogy Izrael katonai csapást mérhet az iráni atomlétesítményekre – olvasható a jelentéstervezetben, amelyet szerdán ismerhetett meg a Reuters.

Az Egyesült Államok és Irán közötti egyre hevesebb nyilatkozatháború miatt többen már attól tartanak, hogy a felek a feszült helyzetben esetleg elhamarkodott lépéseket tesznek. A szankciókkal való fenyegetésre válaszul Irán azzal fenyegetőzik, hogy lezárja az olajszállítás egyik legfontosabb útvonalát, a Hormuzi-szorost. Washington viszont hangoztatja, hogy ezt nem fogja megengedni.

A David Albright nukleáris szakértő alapította ISIS mérsékeltebb álláspontot képvisel az iráni atomprogrammal kapcsolatban, mint amely általában az amerikai és más nyugati politikusok indulatos nyilatkozataiban szerepel, amikor azt akarják alátámasztani, hogy további büntetőintézkedéseket kell bevezetni Irán ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik