Kultúra

Feloszlik az Isis

Az elmúlt évek egyik legnagyobb hatású metálzenekara 13 év után hagyja abba a zenélést.

A tagok közleményében az olvasható, hogy a döntés nem egyik éjszakáról a másikra született meg, hanem régóta érlelődött, és az oka egyszerűen az, hogy Aaron Turnerék úgy érzik, „megtettek mindent, amit meg akartak tenni, és elmondtak mindent, amit el akartak mondani”.

Az elmúlt években rendkívül népszerűvé vált posztmetál műfaj alapzenekarának tekinthető bostoni együttes olyan csapatok hatására kezdett zenélni, mint a Godflesh vagy a Neurosis, de hangzása teljesen egyedi volt, és zenekarok százainak szolgált mintául. Fennállása alatt az Isis öt nagylemezt adott ki, és kétszer járt hazánkban: először 2003-ban az Oceanic című albummal, másodszor pedig tavaly a Wavering Radianttel.

A zenekar utolsó koncertje június 23-án lesz Montrealban, ugyanott, ahol a legelső fellépésükre is sor került. A feloszlást követően várhatóan megjelenik még egy utolsó Isis-EP, és koncertfelvételek is napvilágot láthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik