innovációs és technológiai minisztérium
A Magyar Tudományos Akadémia közleményben reagált az Innovációs és Technológiai Minisztérium kijelentéseire.
Csak úgy repkedtek az Erzsébet-utalványok az agrártárcánál.
Az akadémia ebbe nem megy bele.
Viszont több külföldi alkotás lesz elérhető eredeti nyelven.
4,4 millió forint bírságot szabtak ki.
Egy negyedév kellett ahhoz, hogy a minisztérium beütemezze a felgyűlt ügyeket. Amelyek megoldása majd valamikor elkezdődik.
Folytatódhatnak az egyeztetések.
Az előző orvos szerződése lejárt, a minisztérium hetek óta képtelen megbirkózni a feladattal.
A kormányfő határozata a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.
Ha az eddigi támogatási rendszer nem marad meg, rövid távon sok minden akkor sem változik.
A miniszter már megtalálta az NKFIH július elsejei hatállyal menesztett elnökének az utódát is.
Tudósok tiltakoznak az ellen, hogy az MTA helyett Palkovics miniszter hatáskörébe adná a kormány a kutatóintézetek támogatását.
Közleményt adott ki az innovációs tárca.
Veszélyes gyermekgondozási cikkeket, játékokat vontak ki a forgalomból.
El fogják választani az állami vállalatok tulajdonosi joggyakorlását és a megrendelői oldalt.
Az új innovációs minisztériumhoz tartoznak majd az uniós fejlesztések.