Közélet
Budapest, 2018. március 13.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza a fõváros V. kerületében, a Széchenyi István téren. 
Az alkonyi felvételen gépjármûvek haladnak az id. Antall József rakparton.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

„A CEU-ügy ez után újabb súlyos támadás”

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 06. 15. 06:45

Tudósok tiltakoznak az ellen, hogy az MTA helyett Palkovics miniszter hatáskörébe adná a kormány a kutatóintézetek támogatását.
Korábban a témában:

A CEU-ügy után ez újabb súlyos támadás a tudomány autonómiája ellen – így kommentálta a Magyar Tudományos Akadémia tudósaiból álló Stádium 28 Kör közleményében, hogy a jövő évi költségvetés az MTA kutatóintézeteinek támogatását elvenné az akadémiától, és az újonnan létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz utalja.

A minisztérium, rendelkezve a kutatóintézetek költségvetéséről, jogot formálhat arra, hogy kutatási programjuktól személyzeti döntéseikig minden anyagi vonatkozású kérdéssel kapcsolatban feltételeket szabjon

– értékelik a helyzetet a tudósok.

Mint korábban megírtuk, a költségvetési tervezet miatt péntekre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze Lovász László, az MTA elnöke, amelyen várhatóan részt vesz Palkovics László miniszter is.

A Stádium 28 Kör a történteket így kommentálja:

A korábbi hasonló intézkedések ismeretében nem meglepő, de felháborító, hogy a kormány ezt a magyar tudomány teljesítőképességét alapvetően veszélyeztető támadást az MTA-val való egyeztetés nélkül, puccsszerűen vezette fel, ezzel a költségvetési tárgyalások idején eleve védekező helyzetbe hozva az akadémiát.

A közleményben azt követelik, hogy a kutatóintézetek költségvetése maradjon a Magyar Tudományos Akadémia önálló költségvetési fejezetében.

A kormány újabb támadása a tudomány autonómiája ellen2018-ig a Magyar Tudományos Akadémia önálló költségvetési…

Közzétette: Stádium 28 Kör – 2018. június 14.

(Fotó: MTVA bizományosi / Jászai Csaba)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ismét tüntetnek Budapesten

A harmadik napon is tele a Kossuth tér

Élő videó: Ismét tüntetnek Budapesten