Nagygyörgy Tibor már 19 évesen saját vállalkozásához keresett irodahelyiséget. Ekkor döbbent rá, hogy az ingatlanközvetítés nem rossz üzlet, így maga is elkezdett ezzel foglalkozni.
Az új kor másféle képességeket követel a vállalatvezetőktől. Európában a Business Week által kiválasztott 50 menedzser birkózik meg a leghatékonyabban a kihívásokkal.
Simó Tiborné először fel akarta számolni a rábízott szövetkezetet, rábeszélésre mégis megkísérelte a megmentését. Irányításával a Stella mára a hazai kozmetikai piac meghatározó szereplőjévé vált.
Az egykori, békési földbirtokos dinasztia közgazdász sarja a földárverések miatt tért vissza Magyarországra, hogy később az osztrák sörbirodalom pécsi sörfőzdéjét vezesse.
Zsigmond Gyula már az egyetemen meghökkentette tanárait az ötleteivel, s nem véletlen, hogy cége az emberek rejtett tartalékainak felszínre hozásával foglakozik.
Farkas Imre az édesapjától nem örökölhette meg a patinás húsüzemet, mert azt államosították. Így szakmunkásként kezdte ugyanott, de 40 évvel később visszavásárolta a családi céget.
Kukucska Zoltán először azért hozott be ruhaneműt az országba, hogy a kínai útjára kért kölcsönt visszafizethesse. E tevékenység cégalapításba torkollott, s társaságuk ma már külföldre is szállít.
A lázadó természetű fiatal világutazó nehezen képzelte el magát befutott üzletemberként. A kezdeteket jellemző használt városnéző mikrobusz és a fűtetlen jegyiroda azonban már a múlté.
Tizennégy évesen vásárolta első műtárgyát Kieselbach Tamás, aki később sok tapasztalatot szerzett a használtcikk-piacon, az "Ecserin" is. Galériája a legdrágábban eladott képpel büszkélkedhet, s legutóbb külföldön is debütált.
Sápi Gyula karbantartói állását hagyta ott, s családi háza pincéjében maga kezdett redőnyöket, rácsokat gyártani. Cége sok vihart túlélt, s ebben a szegmensben meghatározó szereplővé vált.
Garázsvállalkozásként indult húsz évvel ezelőtt a cégük, ma viszont már ipari parkot létesít a térség leszakadásának megakadályozásáért a sokak által meg nem értett és irigyelt vállalkozó család.
Az Eger-környéki falvakban kábeltévé-hálózatot építő fiatalember egy merész fordulattal régi parasztbútorok kereskedésébe fogott, majd bútorrestaurátor üzemet hívott életre.
Sokat megért a Monarchia születésével egy időben alapított, nagy hírű Fény utcai cukrászda. A boltot az alapító dédunokája, Auguszt József viszi tovább.
Eredetileg a traktorok értékesítésének holtszezonja indította autókereskedés nyitására Erdélyi Pétert, aki mára jól kitalált márkahálózatot épített fel.
Nem akartak mindenáron vállalkozásba fogni, ám ha már az élet úgy hozta, nem ugrottak el a lehetőség elől. A Tálos testvérpár cége - akár csak piacuk - spontán módon fejlődött.